Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge kiképzésről beszélünk, hanem egy olyan hadviselési logikáról, ahol a fegyverek működőképessége másodlagossá válik a döntéshozatal megbénításával szemben. A 2026 eleji amerikai művelet idején Venezuela légvédelme papíron aktív és bevethető volt. Az ország orosz gyártmányú rendszerei elméletben képesek lettek volna célpontokat észlelni, követni és támadni. A kérdés nem az volt, hogy „lehet-e”, hanem az, hogy „szabad-e”. A modern hadviselés súlypontja eltolódott A 21. század hadviselésében a fölény egyre kevésbé