Koronavírus védőoltáson dolgozó laboratóriumokat törhettek fel a hackerek

2020.07.22.
Olvasási idő: 1 perc

A Reuters hírügynökség nemrég arról számolt be, hogy két kínai férfi olyan amerikai, európai és ázsiai vállalatok ellen követett el kibertámadást, melyek az új típusú koronavírus elleni oltóanyaggal végeztek laboratóriumi kísérleteket. Az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt a két kínai hacker ellen, állította John Demers miniszterhelyettes. A hackerek nemcsak vállalatok, de vallási és emberi jogi szervezetek, többek között amerikai és hongkongi szervezetek, számítógépes rendszereibe is behatoltak. Feltételezések szerint emberi jogi aktivisták adatait szivárogtatták ki a kínai kormányzatnak, írta a Reuters.

A vád szerint a két hacker, a 34 éves Li Hsziao-ju és a 33 éves Tong Csia-si a kínai állambiztonsági minisztériummal működött együtt. A két férfi 2009 szeptembere óta vehetett részt különböző kibertámadásokban. Ezek során akár több százmillió dollár értékű ipari és kereskedelmi titkokat, illetve szellemi tulajdont lophattak el. Az amerikai ügyészek azt állították, hogy a két férfi érzékeny katonai információkhoz is hozzáférhetett, így olyan adatok is a kezükbe kerülhettek, mint például katonai műholdprogramok és kommunikációs rendszerek azonosítói.

A közelmúltban a támadók megpróbáltak behatolni olyan kaliforniai laboratóriumok rendszereibe is, amelyek az új típusú koronavírus elleni oltóanyag kísérletezésével, és vírustesztek kidolgozásával foglalkoznak. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium kiberbiztonsági részlege május elején figyelmeztette a koronavírus kutatásokkal foglalkozó amerikai laboratóriumokat az esetleges kínai hackertámadás veszélyeire. Akkor Peking tagadta, hogy bármiféle kibertámadásra készülnének kínai hackerek. Július 7-én azonban Christopher Wray, az FBI vezetője egy rendezvényen ennek az ellenkezőjét jelentette ki. Azt monda, hogy Kína jelenleg is azon dolgozik, hogy hozzáférjen a COVID-19-re vonatkozó amerikai kutatásokhoz.

Kapcsolódó cikkeink:

Két milliárd dollárhoz jutottak az észak-koreai hackerek

Magánnyomozók a kriptoszektorban: hackerek és csalók nyomában

Az MGM adatait árulják hackerek bitcoinért a dark weben

 

katilan

Kereskedelmi akadémián végeztem, eredetileg könyveléssel, banki vagy biztosítási területen képzeltem el a jövőmet. Az élet azonban más irányba vitt: első munkahelyem egy nyomda volt, ahol ugyan könyvelőként kezdtem, de idővel teljesen más területre sodródtam. A grafikai munka és az újságírás váltak a fő tevékenységi köreimmé. Azóta számos kiadvány, könyv és folyóirat szerkesztésében vettem részt, híroldalaknak és nyomtatott sajtónak is rendszeresen írtam. Emellett a művészetek és a kultúra világa is fontos része lett az életemnek, dolgoztam kulturális szervezőként, és az irodalom területén is aktív vagyok. Az utóbbi években egyre többféle témával kezdtem el foglalkozni: közéleti, gazdasági, politikai és technológiai területeken is írok. Újabban a kriptovaluták világa is érdekel, ismerkedem ezzel a területtel, és ebben a témában is készítek írásokat. Törekszem arra, hogy a sokszínű érdeklődésemet közérthetően és értékesen adjam vissza az olvasóknak.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél