„Nem vagyunk egyedül”, titkos jelentés érkezett az UFO-król

2023.06.06.
Olvasási idő: 1 perc

Két veterán újságíró új jelentése megdöbbentő betekintést nyújtott az amerikai kormány UFO-kkal kapcsolatos történetébe.

David Charles Grusch, volt hírszerzési tisztviselő érzékeny információkat szivárogtatott ki az Egyesült Államok titkosított programjáról, amely szerint a hatóságok ismételten földönkívüli űrhajókra bukkantak. A férfi 2021 végétől 2022 júliusáig az úgynevezett NGA UAP társvezetője volt, amelyet az UFO-kkal, hivatalosan az „azonosítatlan jelenségek” kivizsgálására hoztak létre. A The Brief jelentése szerint az UFO-programokat az állam már hosszú idők óta rejtegeti. Gruschnak pedig közvetlen tudomása van arról, hogy a programmal kapcsolatos információkat még a Kongresszus elől is eltitkolták, hogy „szándékosan meghiúsítsak a program törvényes felügyeletét”.

Jonathan Grey, az UAP megfigyelésre szakosodott hírszerző elmondása szerint a program keretében a legfejlettebb szenzorokat használják, hogy pontosan azonosítsák a gépek eredetét (melyekről később kiderült, hogy nem földi eredetűek voltak).

„A földönkívüliek léteznek. Nem vagyunk egyedül” – jelentette ki.

Grey úgy véli, hogy a tanulmányok és a komplex programok létezése nem maradhat többé titokban. Elmondta azt is, hogy több jelenlegi és volt tisztviselő megosztott vele eltitkolt információkat és egy helyszínt, ahol az űrhajót megtalálták.

Grusch szerint veszélyes, hogy a jelenleg is tartó „fegyverkezési verseny” titokban folyik, mert ez „meggátolja az embereket abban, hogy felkészüljenek a földönkívüliek váratlan látogatására”.

„Remélem, hogy ez a leleplezés sokként éri majd a világot és általa a világ nemzetei is újraértékelik prioritásaikat”tette hozzá.

Az űrhajó híre egyébként már egyáltalán nem újkeletű, márciusban például a Pentagon maga erősítette meg, miszerint elképzelhető, hogy földönkívüli anyahajók és kisebb űrszondák látogatják Naprendszerünk bolygóit. Abraham Loeb, a Harvard Egyetem kutatója pedig már 2017-ben megírta, hogy az idegen űrhajó azért érkezett, hogy drónokkal megfigyelje az embereket. A napokban a NASA azonosítatlan légi jelenségek tanulmányozásával megbízott testülete azonban megtartotta első nyilvános ülését, amelynek során többször is hangsúlyozták, hogy a jelenségek valószínűleg nem földönkívüliekhez köthetők.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

robotok

A robotoknak hála lesz ismét baby boom?

Amikor a robotika és a mesterséges intelligencia a mindennapi életünk szerves részévé válik, gyakran a gazdasági vagy technológiai hatásokról beszélünk: hatékonyabb munkavégzés, kevesebb fizikai igénybevétel, automatizált szolgáltatások. Ugyanakkor kevesen gondolják végig, hogyan
vörös haj

A vörös haj nem csak ritka, hanem védelmet is jelenthet

A vörös hajhoz évtizedek óta elsősorban kockázatok társulnak: világos bőr, gyengébb UV-védelem, magasabb bőrrák-kockázat. Egy friss spanyol kutatás azonban most váratlan oldalról világítja meg ezt a genetikai sajátosságot. A kutatók szerint a
Venezuela légvédelmi rendszere

Miért maradt néma Venezuela légvédelme?

Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge