Elég volt a modern kori rabszolgaságból, leáldozóban a kormányok teljhatalma

2020.04.27.
Olvasási idő: 3 perc

A mainstream média és a kormányok az egész világon kezdik elveszíteni a kontrollt az állampolgárok felett. Az emberek felismerték azt, hogy nem rabszolgák, akiknek csak kötelezettségeik vannak. Képesek önálló döntéseket hozni anélkül, hogy egy felsőbb hatalom irányítaná minden lépésüket. A koronavírus járvány által világossá vált az, hogy az emberiséget dróton rángatja a politika és a média, de talán ennek hamarosan vége szakadhat. 

Soha nem láttunk még olyan mértékű globális zsarnokságot, mint most, a COVID-19 vírus miatt kitört járvány idején. A kormányok teljes hatalommal ruházták fel saját magukat és a világon több milliárd embertől vették el az egyik legnagyobb értéküket a szabadságukat. A mainstream média csak olaj a tűzre, mely a nap 24 órájában próbálja félelemben tartani az embereket, kimosni az agyukat és elhitetni velük azt, hogy teljesen normális a négy fal között bezárva élni és rettegni. De még soha nem láthattunk olyan tömeges felháborodást és felkelést a kormányok és azok propagandája ellen, mint az elmúlt napokban. Az emberiségnek végre ki kell állnia alapvető jogaiért.

A mainstream média az agymosás melegágya

A járvány kitörése óta mást sem hallani, mint a mainstream média kegyetlen kampányát, amivel azt akarja elhitetni az emberekkel, hogyha kiteszi az ajtón a lábát, saját és embertársai életét kockáztatja. Nagyjából 2 hónappal ezelőtt még működött is, de mostanra egyre kevesebben dőlnek be a propagandának, ami éjjel-nappal zakatol. Sokan szinte mindenüket elvesztették a kormány által hozott korlátozó intézkedések miatt. Csak Európában több millió munkanélküli lett egyik percről a másikra. Kisgyerekes családok kerültek a mélyszegénység küszöbére, vállalkozások tízezrei zárták be végleg kapuikat. Egyre többen jönnek rá arra, hogy már nincs mit veszteniük, ezért felemelik a hangjukat az elnyomó állammal szemben és a jogaikat követelik.

Zakatol az állami cenzúra

Természetesen az emberek nyilvánosan is felszólalnak. Egyre több bejegyzés, videó jelenik meg a különböző közösségi média hasábjain, aminek persze előbb vagy utóbb nyoma vész, hiszen a cenzúra megállíthatatlanul dolgozik. Például Magyarországon, Romániában és Oroszországban hamis információk terjesztéséért börtönbüntetéssel kell számolni. Na de ki dönti el, hogy mi számít hamisnak? Az állam? Ha igen, akkor hol van a szólás- és sajtószabadság? Milyen demokrácia az, ahol nem mondhatjuk ki és írhatjuk le véleményünket? Az államoknak az az érdekük, hogy bezárva tartsák a népet, akik befogják a szájukat és engedelmeskednek a parancsnak. Az embereknek viszont elege van ebből.

Bezártságból kitörni

Egyes országokban a tömeg elégedetlenségének nemcsak a közösségi média oldalain adott hangot, hanem kivonult az utcára is. Az Egyesült Államokban és Németországban például már tüntetéseket is szerveztek, hiszen vannak családok, akik éheznek. Olaszországban is egyre nagyobb a társadalmi feszültség, főleg miután tegnap a miniszterelnök bejelentette, hogy május 4-én mégsem oldják fel a karantént. A lakosságot már nem lehet otthon tartani az újságok terrorizáló címlapjaival. „A világ már nem lesz olyan, mint korábban”, „Jön a járvány második hulláma”, „Nem nyithatunk még ki, mert tömegek halnak meg” horrorfilmekhez illő szalagcímek most süket fülekre találnak.

Az állampolgárok nagy része világszerte felismerte azt, hogy a szabadság, a privát szféra mindennél fontosabb, ezért nincs szükség a minden lépésüket ellenőrző, rabként kezelő kormányokra. Egyre többen szólalnak fel jogaikért. Egyre többen használnak olyan alkalmazásokat, melyekkel adataikat és magánéletüket védhetik. Egyre többen érdeklődnek az anonimitást nyújtó kriptovaluták iránt. Elindult tehát valami. Az emberiség végre jó irányba halad. A szabadság ugyanis nem az államtól kiérdemelt ajándék, hanem egy alapvető emberi jog. A modern rabszolgaságnak végre meg kell szűnnie. A döntés jogát vissza kell kapnia mindenkinek. Ne azért maradjon valaki otthon a lakásában, mert az állam kötelezi rá, hanem azért mert személyes felelősségének érzi azt. Legyünk szabadok és döntsünk magunk!

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél