Sokkal súlyosabb a Robinhood app biztonsági problémája, mint gondoltuk

2020.10.31.
Olvasási idő: 3 perc

A Robinhood fiókjainak feltörése

Még október közepén írtunk róla, hogy a népszerű kereskedelmi applikáció, a Robinhood több felhasználói fiókját is feltörték. Akkor a Robinhood szóvivője arról beszélt, hogy a hackerek célja nem maga az app feltörése, hanem a felhasználók adatainak megszerzése volt. Azt is hangsúlyozta, hogy a 13 millió felhasználó fiókja közül csak „korlátozott” számú fiók esetében jártak sikerrel a támadók. Most azonban már látszik, hogy a Robinhood biztonsági problémái sokkal súlyosabbak annál, mint mondják.

A probléma sajnos súlyosabb, mint gondoltuk

A Bloomberg hírügynökség oknyomozó újságírói kiderítették, hogy a darkweben már folyik a megszerzett felhasználói fiókok adatainak értékesítése. Egy értékesítési platformon több mint 10 ezer belépési azonosítót és jelszót árul valaki a Robinhood apphoz. Ez pedig azért bőven több annál, mint amit „korlátozott számnak” lehet nevezni. A Q6 Cyber, egy kiberbűnözésre szakosodott cég vezetője szerint a mostani eset akár egy rendkívül rossz irányba tartó folyamat kezdete is lehet. Méghozzá azért, mert ha a hackerek és kiberbűnözők ráébrednek, hogy nem csak a bankoktól és ismert pénzügyi alapoktól tudnak komolyabb támadásokkal pénzt szerezni, akkor célba fogják venni a legújabb pénzügyi és kereskedelmi platformokat is. De ez az állítás egyébként csak üres frázisok puffogtatása lenne, ha nem láttuk volna, hogy a Robinhood milyen reakciót adott az adatlopásra.

Hackerek
Forrás: cnbc.com

Amikor a hónap közepén megjöttek az első hírek a támadásról, akkor a Robinhood közleménye arról beszélt, hogy „ez egy teljesen megszokott dolog…nincs miért aggódni.” Plusz azt is hangsúlyozták, hogy semmi jele nincs annak, hogy bármilyen módon betörtek volna a rendszerükbe. Közben a támadás jóval súlyosabb annál, mint sejtjük. Azért azt is meg kell említenünk, hogy a darkwebről származó adatok nem mindig megbízhatóak. Viszont sok esetben van valóságalapjuk, tehát nem zárható ki, hogy a Robinhood súlyos biztonsági problémákkal küzd. A legutolsó ajánlat a Robinhoodos e-mailekkel darabonként 3 és fél dollár volt.

És hogy mi történik ezekkel a felhasználói fiókokkal?

Az október közepén történt adatlopás alkalmával már kiszivárgott, hogy bizonyos, nem definiált pénzösszegeket kivontak a felhasználói számlákról, de pontos összegről nem tudni. A felhasználók arról panaszkodtak akkor is és azóta is, hogy a Robinhood app semmilyen formában nem foglalkozott panaszaikkal. Nem tudtak senkivel kapcsolatba lépni, miután látták, hogy eltűntek egyenlegeik. Aggasztó az is, hogy a legtöbb felhasználó fiókját a kétlépcsős azonosítás ellenére tudták feltörni. És a Robinhood lassúsága és rossz reakciója miatt függőben lévő tranzakciók is befejeződhettek, hiába szóltak időben a felhasználók.

Nem csak vakvilágba vagdalkozik a Bloomberg, jó pár felhasználóval készítettek interjút az újságírók, akik nevesítve számoltak be arról, hogyan tűnt el esetenként sok ezer dollár a számláikról. A következő napokban valószínűleg még hallani fogunk a Robinhood biztonsági problémáiról, efelől ne legyen kétségünk. Nézzünk csak rá bármelyik poszt kommentjeire a Robinhood Facebook-oldalán, kap a cég hideget-meleget:

We’re honored and excited to be included on LinkedIn’s Top Startups List for 2020!

This is the third year in a row…

Közzétette: Robinhood – 2020. szeptember 22., kedd

 

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél