A kínai hatóságok listáján a bitcoin még mindig nincs az első tízben

2020.11.18.
Olvasási idő: 2 perc

Nemrégiben a kínai Információs és Iparfejlesztési Központ (CCID), amely az ország Ipari és Információs Technológiáért Felelős Minisztériumának égisze alatt működik, közétette 20. alkalommal a kriptovaluták rangsorát. A listát korábban Globális Nyílt Blokklánc Technológia Értékelő Index (angol rövidítéssel GPBTAI) néven is ismerhettük. Ez a hír valószínűleg nem durrant volna olyan nagyot, viszont meglepő módon a bitcoin még mindig nem tudott bekerülni a legjobb tízbe a kínai hatóságok listáján . Bár meglepetésnek túlzás ezt nevezni, hiszen eddig még sosem sikerült ez a kriptók ősatyjának.

A kínai hatóságok listáján nem nagyon változott az éllovasok helyzete

Továbbra sem ismert, hogy mi alapján rakják össze a rangsort, de azt azért a CCID megosztotta, hogy három indexet használnak a besorolás elkészítésééhez. Ezek a technológiai alapok, használhatóság és kreativitás. A Bitcoin.com is beszámolt róla, hogy a szárnyaló bitcoin egyre jobban fel tud jönni a kínai hatóságok listáján, most már egészen a 11. helyre kúszott fel a korábbi 14. pozícióhoz képest. Ez nagy eredmény, hiszen amikor 2018. májusában elindult az egész GPBTAI, akkor még valahol a 37-es lista végén szerepelt mindannyiunk kedvenc BTC-je. A listát továbbra is az EOS vezeti, az Ethereum, az IOST és a TRON előtt.

Az EOS vezető helye már nem is vezetés, hanem inkább dominancia, amióta van ez a lista, azóta uralják. A korábbiakhoz képest a NEO helyett a Dash tudott belépni a legjobb ötbe. Mögötte szorosan a Bitshares és a Cosmos jön.

Forrás: ccidnet.com

A bitcoin a lista készítői szerint azért szerepel ennyire hátul, mert nagyon alacsony pontot kapott a technológiájára vonatkozóan („basic tech”-nek minősítették). Emellett a használhatósága is bőven a fentebb említett top-kriptók mögött kullog, hiába szárnyal egyébként a kriptók piacán. És az is kiderült ezúttal, hogy a technológia 65%-ban felel a végső pontszámért, a használhatóság 20%-ot nyom a latban és a maradékot adja a kreativitás. A CCID jelentése pont akkor jött ki, amikor a bitcoin ára átlépte a hihetetlennek tűnő 17 ezer dollárt. Köszönhetően a gyengébb amerikai dollár indexnek és a piac jelenlegi felfokozott állapotának.

A tökéletes befektetés

Ebben az állapotban most mindenki nagyon a profitra hajt és gyorsan szeretne nyereséget realizálni. Ráadásként pedig a bitcoin egyre inkább elfogadott. Legutóbb épp a PayPal emelte be szolgáltatásai közé, így ügyfelei már adhatnak, vehetnek és tarthatnak is kriptókat a felületen. És hogy még érdekesebb kontextusba helyezzük ezt a 11. helyet, most már egyre több tőzsdén is jegyzett cég fektet be bitcoinba. Gondoljunk bele, amikor a Microstrategies 425 millió dollárért vásárolt bitcoint anno, akkor mindenki nagyot nézett. Most viszont az a 38250 BTC már 640 millió dollárt ér, tehát ez igazán komoly befektetés volt.

Ez a cikk is érdekelhet: A bitcoinba vándorolhat a kínai shortosok pénze?

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél