20 év után a 9/11 terrortámadás érintettjei felfedik az igazságot

2021.08.12.
Olvasási idő: 2 perc

Az Egyesült Államokat érő 2001. szeptember 11-ei (röviden: 9/11) terrortámadásokat legendák és összeesküvés-elméletek ezrei övezik. Elviekben az al-Káida terrorszervezet volt a ludas, az évek alatt viszont már felmerült a gyanú, hogy az FBI, az akkori amerikai elnök, vagy éppen a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is közrejátszott a brutális kimenetelű merényletsorozatokban. Most pedig, 20 év hosszú és reménytelen próbálkozások után, az áldozatok hozzátartozói követelik, hogy Washington oldja fel végre azon dokumentumok titkosítását, melyek elviekben bebizonyítanák, hogy Szaúd-Arábia is bűnrészes volt.

Az áldozatok hozzátartozói figyelmeztették Joe Biden amerikai elnököt, hogy tartsa magát távol a közelgő emlékrendezvényektől, ha továbbra sem hajlandó átadni az említett dokumentumokat.

Egyszerűen nincs ok – sem a ’nemzetbiztonság’ vagy egyéb ürügy miatt – titokban tartani ezt az információt” – áll a levélben, melyet 1700, a tragédiában közvetlen érintettek írtak.

Már elég régóta érik a vádak Rijádot nem utolsósorban azért, mivel a terrorakcióban részt vett 19 gépeltérítő közül 15 szaúdi állampolgár volt. Továbbá, a 2004-es bizottsági jelentés szerint az al-Káida terrorszervezet elsődleges finanszírozási forrása Szaúd-Arábia volt. 2018-ban egyébként néhány amerikai család, vállalat és biztosítótársaság pert indított a sivatagi királyság ellen, melynek egy manhattani bíró döntése értelmében teljesen „ésszerű alapja” volt.

A CIA tudott róla, mégsem lépett

Az egyik kulcsfontosságú kérdés továbbra is az, hogy milyen kapcsolat lehet a gépeltérítők és a potenciális vagy éppen már megerősített szaúdi kormányzati alkalmazottak között.

Elviekben al-Bayoumi és Fahada al-Thumairy igencsak komoly szereppel bírt a támadásban. Az egykor még titkosított feljegyzések szerint ugyanis az FBI „valószínűnek tartja”, hogy Bayoumi „a szaúdi kormány ügynöke volt, és beszámolt a helyi közegről a szaúdi kormány illetékeseinek”, ráadásul régóta „kapcsolatban állt a terrorizmussal”. Ami pedig Thumairyt illeti, elviekben az iszlám ügyek tisztviselője és imám volt a Fahd királyi mecsetben Los Angelesben. Mindketten kapcsolatban álltak az American Airlines Flight 77-es gépeltérítőkkel, az al-Káida tagokkal, nevük pedig már 2012-ben is felmerült az FBI jelentésében, melyet egyébként az ügynökök kedvük szerint cenzúráztak, és csak hosszadalmas perek után hoztak nyilvánosságra. Mint kiderült, Bayoumi és Thumairy a „géprablók segítségére voltak” többek között tevékenységeik finanszírozásában és a vezetői engedélyek megszerzésében is.

De mit lépett erre Washington? Nos, a kormány szó szerint mindent megtett, hogy visszaszorítsa és eltitkolja az FBI jelentését. William Barr főügyészi megbízatása során például folyamatosan akadályozta a további információk kiadását azzal, hogy megerősítette a kormány az államtitkokkal kapcsolatos „kiváltságait”. Ráadásul, annak ellenére, hogy elviekben a CIA már a támadás előtti napokban is tisztában volt egy s mással, ölbe tett kézzel várta a támadást. Richard Clark, az amerikai kormány korábbi terrorfőnöke szerint az ügynökség szándékosan tartotta vissza az információkat. Hogy miért? Nos, a történtek mögött rejlő igazság nyilvánvalóan kényelmetlen mind Washington, mint Rijád számára – és mit tehet egy átlagember, ha a „nagyok” egyszer már döntöttek valamiről?

Forrás: rt.com

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian