Megszüntetik a koronavírus korlátozások nagyrészét Írországban

2022.01.22.
Olvasási idő: 2 perc

Írországban a következő hetekre szinte az összes koronavírus korlátozás megszűnik, beleértve a COVID-útlevelet, a kijárási tilalmat, a társadalmi távolságtartást és a tömeggyülekezésre elrendelt szabályozásokat is. „Eljött az ideje, hogy újra önmagunk legyünk…”

Anglia után Írország lett a második állam, amely a kötelező oltási útlevelek bevezetése után hirtelen eltörölte azokat. Micheál Martin Taoiseach ír miniszterelnök ugyanakkor továbbra is „nyomatékosan bátorítja” az embereket, hogy vegyék fel ők és gyermekeik is a védőoltást.

A kabinet péntek délutáni ülése után a miniszterelnök elmondta, hogy a koalíciós kormány beleegyezett a korlátozások többségének feloldásába.

Az ember társas lény, és mi, írek szociálisabbak vagyunk, mint bárki más. Ahogy várjuk a tavaszt, újra látnunk kell egymást. Látnunk kell egymást mosolyogni. Újra énekelnünk kell. mondtaMiközben a COVID új szakaszában járunk, itt az ideje, hogy újra önmagunk legyünk.”

Szükség van az államba vetett bizalomra

A kormányfő szerint az emberek kormányba vetett bizalma „értékes és erős”, de rendkívül „törékeny”. Szükség van „a bizalomra, hogy a kormány vészhelyzetben megteszi azt, amire szükség van”, valamint arra, hogy tudják, „az állam nem fogja a szükségesnél hosszabb időre korlátozni személyes szabadságukat”.

A következőkben tehát eltörlik a COVID-útlevelek használatát, amelyek mindezidáig szükségesek voltak a fedett vendéglátóhelyekre, mozikba, színházakba, tornatermekbe és szabadidőközpontokban való belépéshez. Megszűnnek az emberek mozgását korlátozó előírások, a kijárási tilalom, valamint a zártkörű rendezvényekre vonatkozó korlátozások is.

A tömegközlekedési eszközökön és az iskolákban azonban továbbra is kötelező lesz a maszkviselés, ahogyan a koronavírusos betegekre és a velük kapcsolatban álló személyekre vonatkozó előírások is. Az előbbi mandátumokat február közepén vizsgálják felül, és becslések szerint addigra már az 5 és 11 év közötti gyermekeknek is „lehetőségük lesz a védőoltás felvételére.” A nemzetközi utazásokra vonatkozó szabályok is változatlanok maradnak, minden országba érkezőnek fel kell mutatnia a COVID-útlevelét, vagy egy negatív PRC-teszt eredményt.

A miniszterelnök továbbá elmondta, hogy „számos kulcsfontosságú támogatást, többek között a bértámogatási rendszert” is meghosszabbítják a társadalom talpra állítása érdekében.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian