Brutális válsággal küzd Libanon, az infláció már 211%

2022.06.27.
Olvasási idő: 1 perc

Miközben a válsággal küzdő Libanon politikai vezetői a betöltendő pozíciókról vitatkoznak, az ország elszabadult inflációs rátája 2022 májusára 211%-ra emelkedett. Steve Hanke közgazdász szerint egy valutatanács létrehozása megoldás jelentene a helyi valuta gondjaira. 

Libanonban a fogyasztói árak már egy jóideje folyamatos emelkedést mutatnak, miközben az ország politikusai a kormány megreformálásáról tárgyalnak. A jelentések szerint az ülésezések pusztán késleltetik a kulcsfontosságú reformok bevezetését, amelyek többek között lehetővé tennék, hogy az ország 3 milliárd dolláros mentőcsomagot kapjon a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).

A libanoni Byblos Bank szerint a „hatóságok képtelenek a kiskereskedelmi árak ellenőrzésére és visszafogására”. A „libanoni font árfolyamának ingadozása arra ösztönzi az opportunista kis- és nagykereskedőket, hogy aránytalanul megemeljék az árakat”, amely súlyosbítja az ország inflációs helyzetét. Arról nem is beszélve, a termékek csempészete és az üzemanyag feketepiacának növekedése is jelentősen hozzájárulnak a fogyasztói árak emelkedéséhez. A bank megjegyezte, hogy a szállítási költségek egy év alatt 515%-kal emelkedtek, az egészségügyben pedig 468%-os áremelkedés tapasztalható.

Újjáélesztési terv helyett valutatanács

Libanon államadósága már meghaladja a 100 milliárd dollárt, az IMF segítsége azonban kizárólag a szükséges reformok bevezetése után válhat elérhetővé az ország számára. Steve Hanke, a Johns Hopkins Egyetem professzora és közgazdásza azonban úgy véli, hogy a mentőcsomag sem fogja megállítani „Libanon gazdasági halálspirálját”. Hanke ahelyett, hogy egy összeomlott valuta újjáélesztésének elősegítését tárgyalná, egy valutatanács létrehozását javasolja:

„2020. január elseje óta a libanoni font 92%-kal leértékelődött az amerikai dollárral szemben. A Míkati kormány nem fogja megoldani Libanon gazdasági halálspirálját az IMF-fel kötött megállapodással. Az egyetlen módja annak, hogy Libanon bizalmat és stabilitást teremtsen, egy valutatanács felállítása” – írta.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

Napkitörés

Napkitörés veszélyeztetheti a NASA Hold-misszióját

Egy váratlan és erős napkitörés borzolja a kedélyeket az űriparban, éppen akkor, amikor a NASA az egyik legfontosabb küldetésére készül. A szakértők egy X1.5-ös erősségű napkitörést észleltek, amely akár hatással is lehet
elveszett város

Megtalálták a sokáig elveszettnek hitt várost

A történelem tele van olyan történetekkel, amelyeket sokáig puszta legendának tartottak. Időnként azonban a modern technológia képes igazolni azt, amit korábban csak régi feljegyzések sejtettek. Pontosan ez történt Norvégiában is, ahol egy