Venezuela leállította az Európába irányuló olajszállítmányokat, mi lesz itt?

2022.08.20.
Olvasási idő: 2 perc

Venezuela leállította az Európába irányuló kőolajszállítmányokat, ezért a közeljövőben az energiaárak további emelkedésére lehet számítani.

Mivel az Európát és Oroszországot összekötő Északi Áramlat-1-en keresztül érkező földgázimportot 80%-kal csökkentették az olajszállítmányok többségével együtt, az EU-nak muszáj más alternatívát találnia az orosz energiaforrások helyett.

Venezuelára is nagy hatással lesz az olajexport leállítása

A nyugatra irányuló iráni olaj- és gázexport növelése nagymértékben függ az iráni nukleáris megállapodás újraindításától, de amint azt a Goldman Sachs nemrégiben kifejtette, egy ilyen egyezség nem valószínű, hogy egyhamar létrejön. A javaslatokkal kapcsolatos határidőket ugyanis nem tartották be, ráadásul az izraeli kormány a tárgyalások megszakítására szólította fel a nyugati országokat.

Míg az iráni szállítmányokról egyelőre csak tárgyalnak, addig Venezuela 2 év amerikai szankcionálás után újraindította az Európába irányuló szállítmányokat egy olyan megállapodás keretében, amely lehetővé teszi, hogy az olajat adósságelengedésért cserébe eladják. Az ország kormánya azonban most felfüggesztette ezeket a szállítmányokat, mondván, már nem érdekli őket a mostani üzlet, és ehelyett finomított üzemanyagot kérnek olasz és spanyol cégektől a nyersolajért cserébe.

Fontos megemlíteni, hogy Venezuela saját finomítói a beruházások és a javítások hiánya miatt már nem működnek teljes kapacitással, az Olaszországból és Spanyolországból érkező finomított üzemanyag pedig segítené az országot abban, hogy energetikai szempontból talpra álljon. Az EU viszont nem tervezi az eddigi adósságelengedéssel kapcsolatos korlátozás feloldását, ami azt jelenti, hogy Európa most egy újabb fontos exportőrt veszített el.

Sok múlik az iráni nukleáris megállapodás újraindításán

A beruházások számának csökkenése és a Venezuelával szembeni szankciók megfojtották az olajipart, és a teljes termelés idén júliusban 38%-kal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest. Ugyanakkor a szállítmányok leállításával nem csak Venezuela járt rosszul, de az EU is egy nagyon fontos partnert veszített el. Ráadásul a venezuelai olaj kiesésével még fontosabb lesz Európa számára, hogy létrejöjjön az iráni nukleáris megállapodás.

Abban az esetben viszont, ha az egyezség esetleg mégsem jön létre, és az EU nem tud máshonnan energiaforrásokat szerezni, akkor az árak meredeken emelkedni fognak. A problémát tovább súlyosbítja, hogy ha az európai országok felvásárolják az összes energiaforrást, akkor minden más nemzet számára is szűkülnek majd a lehetőségek, beleértve az Egyesült Államokat is.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.

Mielőtt továbblépnél