Világgazdasági Fórum: tetszik vagy sem, jön az új világrend

2023.01.21.
Olvasási idő: 2 perc

Az ezen a héten megrendezésre kerülő 2023-as Világgazdasági Fórum (WEF) gyűlésén a befolyásos vezetők felvázolták tervüket, miszerint egy „új világrend” megteremtése van napirenden.

A megjegyzést Pakisztán külügyminisztere, Bilával Bhutto Zardári tette az éves rendezvényen, reményei szerint ugyanis ezúttal egy új szabályokon alapuló világrendet építhetnek fel, amivel együtt a globális Dél és a fejlődő országok véleményét is meghallgathatják.

„Sok vita folyik arról, hogy miként fog kinézni az új világrend… Hogy hogyan dolgozunk majd az új normatív nemzetközi rend megteremtéséért, amely lehetővé tenné számunkra, hogy civilizáltan kezeljük nézeteltéréseinket és vitáinkat. Jelenleg olyan időket élünk, hogy ma még nem vagyunk képesek megalkotni az új Helsinkit, de a jövőben… Nemzetközi szinten is meg kell javítanunk intézményi rendünket, hogy kezelni tudjuk a panaszokat” jelentette ki a külügyminiszter.

A rendezvényen továbbá szó esett arról a résztvevők által hangsúlyozott problémáról is, miszerint az országok saját szuverenitásukat az „új világrend” érdekei fölé helyezik. Az „új világrend” alatt egyébként többek között úgynevezett 5 perces városokat értik, ahol kizárólag szél- és napenergiát fognak használni.

De szóba került az is, hogy a jövőben nem fognak már az utakon autók közlekedni, és hamarosan tömegesen fogják használni az agyi implantátumot, hogy „dekódolni tudják az összetett gondolkodást” és több adatot tudjanak gyűjteni az emberekről.

Digitális adatbázis készül továbbá annak nyomon követésére, hogy ki kapta meg a védőoltást, mivel a résztvevők szerint újabb „COVID méretű” világjárvány közeleg.

A „dezinformáció” terjesztése, de a szólásszabadság is repül a kukába.

Épülőfélben van egy környezetvédelemre irányuló világvallás.

A Világgazdasági Fórumon elhangzottak ugyanakkor sokaknak szúrja a csőrét, Elon Musk például Twitteren keresztül reagált a globális elit elképzeléseire:

A WEF egyre inkább egy nem megválasztott világkormánnyá válik, amelyet az emberek soha nem kértek és nem is akartak” – írta.

Ez a cikk is érdekelhet: Davos sötét oldala: az elit milliókat költ prostituáltakra

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél