Egy holdbázis számára épít atomreaktort a Rolls-Royce

2023.03.19.
Olvasási idő: 1 perc

A brit luxusautó-gyártó Rolls-Royce zöld utat kapott a kormánytól, hogy atomreaktort építsen egy jövőbeli holdbázis számára.

Pénteken az Egyesült Királyság Űrügynöksége hivatalosan is megerősítette, hogy a Rolls-Royce-t választotta ki egy tervezett holdbázis atomreaktorának megépítésére. A mérnökök által „mikroreaktornak” nevezett szerkezet egyelőre csak egy prototípus lesz, amivel a holdbázis energiaellátását fogják szimulálni.

„Az Egyesült Királyság Űrügynöksége bejelentette, hogy újabb, 2,9 millió font összegű támogatást nyújt a projektnek, amely egy brit moduláris holdi atomreaktor első demonstrációját fogja megvalósítani.” – olvasható az űrügynökség közleményében.

A NASA Artemis programjával venné fel a versenyt a brit űrügynökség

A brit tudományos, innovációs és technológiai minisztérium államtitkára a sajtóközleményben arra utalt, hogy a mostani beruházás válaszlépés a NASA közelgő Artemis küldetéseire, amelyek közül a harmadik több mint 50 év után ismét embert fog juttatni a Holdra. Az utolsó emberes holdmisszió ugyanis 1972-ben volt az Apollo-17 keretein belül, azóta pedig csak szondákat és rovereket küldtünk az égitestre.

Érdekes módon egyébként a héten ez már a második alkalom, hogy a brit autógyártót atomreaktor építésére kérték fel: a másik egy háromoldalú megállapodás formájában jött létre az Egyesült Királyság, az USA és Ausztrália között. A Naval News közleménye szerint a Rolls tengeralattjáró részlege – amely már több mint fél évszázada biztosítja az ország haditengerészeti szükségleteinek nagy részét – atomreaktorokat fog gyártani a hét elején indított projekt által fejlesztett tengeralattjárókhoz.

Érdekelhet még: Apokalipszis esetére készített luxusautót a Rezvani

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

Project BROMO

Európa űrharca: a Project BROMO lehet az utolsó esély

Európa űripara történelmi átalakulás előtt áll. Három nagyvállalat – az Airbus Defence and Space, a Thales Alenia Space és az olasz Leonardo – bejelentette, hogy egyesítik űrtevékenységeiket. Az ambiciózus terv, amelyet egyelőre