A Microsoft az Edge böngésző használatára kényszeríti a felhasználókat

2023.05.06.
Olvasási idő: 1 perc

A Microsoft újfent radikális módszerekhez folyamodik annak érdekében, hogy ráerőszakolja a felhasználókra az Edge böngészőt. A technológiai óriás ezen húzásával próbálja magához láncolni ügyfeleit s egyúttal keresztbe tenni konkurenseinek is. 

A világ legnagyobb szoftvervállalataként tündöklő Microsoft nemrégiben az IT adminisztrátorok tudtára adta, hogy ezentúl az Outlook és a Teams egyszerűen figyelmen kívül hagyja majd az ügyfelek által kiválasztott alapértelmezett böngészőt. Ez azt jelenti, hogy a linkeket a Windows magától értetődően az Edge-ben nyitja majd meg.

„Az Azure Active Directory (AAD), illetve a Microsoft (MSA) Outlook fiókokból származó weblinkeket a Microsoft Edge egy felnyíló ablakban jeleníti majd meg amellett az email mellett, amelyben érkezett”, olvasható a nyilatkozatban.

Ez az újítás fokozatosan épül majd be a Microsoft 365 rendszerébe. Az IT adminisztrátorok egy hónapos felmondási időt kapnak, mielőtt a funkció bevezetésre kerül az Outlook levelezőprogramba.

A Microsoft 365 Enterprise adminjai megváltoztathatják majd a beállításokat, azonban a Microsoft 365 Business esetében ez nem lesz kivitelezhető.

„Ez a módosítás a Microsoft Outlook és Teams használatát hivatott megkönnyíteni. Ezáltal a felhasználóknak nem kell különböző ablakok között váltogatniuk, ami hatékonyabbá teszi a munkavégzést is. Azzal, hogy a linkek a Microsoft Edge böngészőben kerülnek megnyitásra, a beérkezett üzenetet egyidejűleg megtekinthetik az ügyfelek. Ennélfogva könnyedén hozzáférhetnek, elolvashatják és válaszolhatnak is az adott levélre. A felhasználóknak viszont lehetőségük van arra, hogy kikapcsolják ezt a bővítmény a beállításokban”, nyilatkozta a vállalat.

A Microsoft mindent megtesz azért, hogy az Edge böngészőt és vele az AI kapacitással felruházott Bing keresőmotort minél többen használják. A kriptoszektor szereplőinek is kedveskedni igyekszik azzal, lehetővé tette a kriptotárcák integrációját a böngészőbe.

Ez a cikk is érdekelhet: Már szöveges keresőmotorral is kereshetünk a Bitcoin blokkláncon

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc