Megérkezett a Meta új AI eszköze, a Code Llama

2023.08.25.
Olvasási idő: 1 perc

A technológiai óriás legújabb, mesterséges intelligencián alapuló terméke, a Code Llama, a fejlesztők munkáját hivatott megkönnyíteni. 

A Facebook anyavállalata augusztus 24-én jelentette be a Code Llama debütálását, ami egy nagy nyelvi modell (Large Language Model – LLM) a programozók és szoftverfejlesztők számára.

A Meta szerint a Code Llama képes kódokat generálni és meg is fejteni azokat, illetve javítja a munkafolyamatok hatékonyságát. Mi több, elgördíti az akadályokat a kezdő fejlesztők útjából is, teret engedve az ismeretszerzésnek.

A vállalat a nagyközönség tudomására adta, hogy a szóban forgó új produktum a Llama 2 nyílt forráskódú nagy nyelvi modell programozásra specializált verziója. Ebből kifolyólag ugyanazok a felhasználási feltételek vonatkoznak mindkét eszközre.

A hivatalos közlemény szerint a Code Llama a kódgenerálás mellett a természetes nyelvfeldolgozást is támogatja, valamint bemeneti adatként is elfogadja azokat. Mindemellett az AI asszisztens debuggolási célokra is használható.

Az eszköz olyan közkedvelt programozási nyelvek alkalmazását teszi lehetővé, mint a Python, a C++, a Java, a PHP, a Typescript (Javascript), a C#, és a Bash.

A Meta 3 különböző változatot dob piacra, eleget téve az eltérő paramétereknek és követelményeknek. Ennek fényében a felhasználók választhatnak egy 7, egy 13 és egy 34 milliárd paraméteres variáns közül.

Ha mindez nem lenne elég, a techcég beharangozott egy kifejezetten Python-ra fejlesztett Code Llama verziót, továbbá pedig egy utasítás fókuszú típust is.

Az egykoron Mark Zuckerberg által létrehozott vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy kielégítse ügyfelei igényeit. A konkurencia egyre csak nő, így leleményes megoldásokhoz kell fordulniuk. Ily módon jött létre a Threads közösségi média platform is, ami az X (korábban Twitter) helyét kívánja átvenni.

A kriptoközösség berkein belül felröppent az a feltevés is, miszerint az AI segítségével okosszerződések hozhatóak létre és kijavíthatóak a már létező szerződések sebezhetőségei. A Meta egyelőre még nem támogatja az olyan okosszerződés programozási nyelvek használatát, mint a Solidity, de ami késik, az nem múlik.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc

Mielőtt továbblépnél