Megoldódott a rejtély: megtudhatjuk, mi volt az ősrobbanás előtt?

2023.10.14.
Olvasási idő: 1 perc

Már több ideje javában folyik a rejtélyes kozmikus felfénylés utáni nyomozás, amely annyira zavarba ejtette a fizikusokat, hogy újra kellett gondolniuk a standard kozmológiai modellt. A rejtély most megoldódni látszik, de a Világegyetem még mindig tartogat számunkra meglepetést.

A James Webb űrtávcső (JWST) képei azonnali vitát váltottak ki, amikor az univerzum legelső galaxisairól készítettek képeket. A galaxisok sokkal fényesebbnek – és így fiatalabbnak – tűntek, mint amilyenre számítottak: a tudósok szerint ugyanis egyszerűen nem volt elég idő arra, hogy a galaxisok ekkora méretre nőjenek. Az eredmény tehát arra késztette a fizikusokat, hogy újra gondolják az egész kozmológiai modellt, mely a világegyetem fejlődésének tudománya. Az elmélet szerint egyébként a világegyetem egy nagyon sűrű és forró állapotban indult, azóta pedig folyamatosan tágul.

A rejtély azonban most megoldódni látszik, a szimulációk létrehozásával a kutatócsoportok ugyanis magyarázatot adtak a korai galaxisok túlzott fényességére, miközben megőrizték a galaxis növekedésével kapcsolatos alapvető szabályokat. A szimulációk leprogramozására fejlett algoritmusokat használtak, és egy új elmélet született, miszerint a rejtélyes fény mögött a csillagkeletkezések okozta túlzott fény húzódhat meg.

A hipotézis megerősítéséhez további adatokra van szükség, a JWST azonban ismételten a kutatócsoport segítségére lehet. Az űrtávcső egyébként olyan csillagok és galaxisok fényének keresésére készült, amelyek az ősrobbanás előtt keletkeztek. A tudósok elmondása szerint a JWST előtti állítások pusztán feltevések voltak, most azonban olyan részletekre is fény derülhet, amelyekkel pontosan megérthetjük, mi történhetett valójában.

Kapcsolódó:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian