BMW: óriási hiba az új benzines és dízel autók forgalomba helyezésének tilalma

2024.01.02.
Olvasási idő: 1 perc

Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója ismét kiállt a benzin- és dízelüzemű autók 2035-től esedékes betiltása ellen. Az autógyár feje csalódottságának adott hangot az általa (és mások által) helytelennek tartott döntés miatt.

Oliver Zipse a Focus német magazinnak úgy fogalmazott: „Ha az új, hatékonyabb motorokat betiltják, az emberek tovább fogják vezetni régi autóikat. Továbbá, ha technológiai szempontból mindent egy lapra teszünk fel, a piaci árak ennek megfelelően emelkedni fognak. Egy ilyen kemény lépés senkinek sem áll érdekében”, megismételve egy már hónapokkal ezelőtt is hangoztatott véleményét, amikor a BMW vezérigazgatója hanyagságnak nevezte a belső égésű motorok leállítását.

Az elektromos autók feltöltéséhez szükséges villamos energiával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy mindennek lehet nevezni csak fenntarthatónak nem, ha azt szénből és gázból állítják elő: „Senki sem tudja, hogy pontosan mikor és hogyan tudjuk majd biztosítani az ellátást megújuló energiákkal” – figyelmeztetett ismét a BMW vezére, majd kijelentette: „A helyzet akkor fog kritikussá válni, ha tiltások vannak, de nincsenek hosszú távon életképes alternatív megoldások”.

Mindenesetre a BMW szándékam az, hogy betartja a törvényt, tehát eleget tesz az uniós szabálynak, és félmillió akkumulátoros autót kíván értékesíteni: „Ez kétszámjegyű növekedést jelentene” – tette hozzá a bajor vállalat vezetője.

Az év első kilenc hónapjában a BMW csaknem 250 ezer teljesen elektromos járművet adott el, bizonyítva, hogy a zöld piac egyik kiemelkedő vállalata. A cél az, hogy megpróbálják aláásni a Tesla hegemóniáját, amely a Model Y-al 2023-ban Európa és a világ legkelendőbb autója lett.

Ez a cikk is érdekelhet: Kísérteties Ferrari autótemető: évek óta elhagyatottan áll a Testarossa gyár

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél