Egy finn reptéren már nem csak a csomagok súlyára kíváncsiak, de az utasokéra is

2024.02.15.
Olvasási idő: 2 perc

Finnország nemzeti légitársasága, a Finnair a héten bejelentette, hogy az ország fő repülőterén, Helsinkiben arra kérik az utasokat, hogy csomagjaik mellett önkéntesen magukat is megmérjék. Az adatok névtelenek maradnak, és kizárólag a légitársaság teljes rakományának kiszámításához használják majd fel őket.

A Finnair jelenleg az emberek átlagos súlyára vonatkozó becslések alapján határozza meg a repülőgépek mérlegének számításait. Ez az információ elengedhetetlen annak meghatározásához, hogy a repülőgép a biztonságos felszálláshoz szükséges, meghatározott maximális súly alatt maradjon.

A kormányzati hatóságok előírják a Finnair számára, hogy ötévente frissítse ezeket a becsléseket. A Finnair úgy döntött, hogy az idén februárban és április-májusban az önkéntes utasoktól gyűjtött információkat fogja felhasználni a becslések frissítéséhez.

„Rögzítjük az ügyfél és a kézipoggyászának összsúlyát és háttérinformációit, de nem kérdezzük meg például a nevét vagy a foglalási számát. A teljes súlyt csak a mérési ponton dolgozó ügyfélszolgálatos látja, így mindenki nyugodt szívvel vehet részt a vizsgálatban” – mondta Satu Munnukka, a Finnair földi folyamatokért felelős vezetője a közleményben.

Mindezek ellenére egyesek bírálják a légitársaság lépését, mondván, hogy az ügyfelek súlyadatainak gyűjtése dehumanizáló.

Egyesek szerint lelkileg megterhelő lehet a mérlegre állítás

A Good Morning Britain című brit televíziós műsorban Hayley Hasselhoff molett modell nyilatkozott a Finnair új rendszeréről. A nő aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy bár most még önkéntes a mérlegre állás, a későbbiekben kötelezővé válhat. Megjegyezte, hogy a reptéren történő mérlegelés lelkileg megterhelő lehet egyes utasok számára. Különösen azoknak, akik étkezési zavarral küzdenek, vagy éppen gyógyulófélben vannak.

Mások megvédték a lépést, mondván, hogy bár a repülés előtti mérlegelés lehetősége kényelmetlenül érintheti az embereket, megéri a kis kellemetlenséget, ha ez segít az utasok biztonságának biztosításában.

Hasselhoffal ellentétben Neev Spencer műsorvezető azt mondta: „Szerintem ez a működési hatékonyságról szól… a mérlegelés, akár alul-, akár túlsúlyos vagy, jó dolog lehet”.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian