A Hertz harmincezer elektromos autójától szabadul meg

2024.05.02.
Olvasási idő: 2 perc

A Hertz autókölcsönző cég két ével ezelőtt még százezer Teslát rendelt be, mostanra azonban fordult a kocka: negyedéves közleménye szerint harmincezer elektromos autójától válik meg idén.

2021 őszén a vállalat bejelentette, hogy 2022-re az összes autójának az ötöde elektromos lesz, amiért százezer Teslát és hatvanötezer Polestar 2 modellt rendelt meg. Időben azonban rájöttek, hogy döntésük megalapozatlan volt, hiszen az elektromos autók piacán nem éppen rózsás a helyzet. A Tesla egyrészt nem tudta teljesíteni a megrendeléseket, az árak csökkenése lejjebb tolta az elektromos autók viszonteladási értékét, s mint kiderült, ezen járműveket többe kerül megjavítani, mint a belsőégésű motorral szerelt autókat.

Stephen Scherr, a Hertz volt vezérigazgatója még próbálta menteni a menthetőt és hozzátette, hogy szorosan figyelemmel fogják kísérni az elektromos autók iránti keresletet, hogy eldöntsék, érdemes-e több járművet vásárolniuk. Mivel azonban a Hertz 2024 első negyedévében több száz millió dolláros veszteséget írt le az e-autók értékcsökkenése miatt, úgy döntöttek, megszabadulnak a vállalat elektromos flottájának felétől.

Kapcsolódó: Nem jött be a Hertz stratégiája, több ezer Teslát ad el az autókölcsönző

A Hertz egészen pontosan 392 millió dolláros hiányt könyvelt el az első negyedévben, annak ellenére, hogy a bevételek 2%-kal nőttek 2023 azonos időszakához képest. A bejelentést követően a Hertz Global részvényeinek árfolyama csütörtökön 24% százalékkal leesett.

Rájár a rúd a Hertz vállalatra

Amint arról már beszámoltunk, Európa legnagyobb piacán, Németországban az elektromos autók eladásai több mint 50%-kal bezuhantak, hiszen leállították a kormányzati ösztönző programot. De nem csak a németeknél rossz a helyzet – egyes felmérések szerint a 2024-2027 közötti időszakot a „halál völgyének” is lehet majd nevezni. S ami azt illeti, nem csak az elektromos autók piacával akadt problémája a Hertz vállalatnak. 2022 decemberében ugyanis a cég kénytelen volt 168 millió dollárt fizetni, miután elviekben tévesen jelentette a bérelt autókat lopottnak. Az ilyen esetek sokszor az ügyfeleinek letartóztatását és börtönbe kerülését eredményezték. S bár azzal takaróztak, hogy a szóban forgó költségek „egy jelentős részét” fedezi a biztosításuk, mindez újabb csapás volt a vállalat hírnevére.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél