Drasztikusan visszaestek a Tesla eladásai, kedvezményekkel próbálnak Európában tüzet oltani

2024.05.20.
Olvasási idő: 3 perc

A Tesla az elektromos autóipar és az amerikai részvénypiac megkerülhetetlen szereplője. Elon Musk irányítása alatt a cég hihetetlen magasságokba emelkedett, köszönhetően a villanyautók térnyerésének és az üzletember karizmatikus megnyilvánulásainak. Most azonban már nemcsak a makroökonómiai körülmények, hanem a versenytársak is fenyegetik az innovatív autóipari vállalkozást.

A Tesla viszonteladásai drasztikusan visszaestek, ennek hátterében pedig első sorban az európai autókölcsönzők és flottakezelők forgalomcsökkenése áll, mely a vállalat értékesítésének közel felét teszik ki. Nem segít a helyzeten a kínai elektromos autógyártók megjelenése sem az európai régióban.

Problémák a Tesla körül

A Tesla annak érdekében, hogy partnereit megnyugtassa, nem hivatalos árengedményekkel kecsegtet az új autók vásárlására. Annak érdekében, hogy megértsük erre miért is van szükség, érdemes a Reuters kutatómunkáját közelebbről megvizsgálni. A nemzetközi hírportál számos lízingcéget és autókölcsönzőt keresett meg, érdeklődve a Tesla jelenlegi problémái iránt. A válaszok egyértelműen arra irányultak, hogy a Tesla problémáit a széles körben elterjedt szerviz-, javítási és rendelési panaszok adják, melyek annak ellenére állnak fenn, hogy a cég évek óta figyelmen kívül hagy.

A fennálló szolgáltatásbeli problémákat súlyosbítja a tény, hogy az elektromos autók már nem örvendenek akkora népszerűségnek, mint korábban. Ennek első sorban az az oka, hogy a villanyautók esetén rendkívül nehéz maradványértékkel / használt autó értékesítéssel számolni. A lízingcégek számára nincs rosszabb szituáció, mint amikor egy új autóra megkötött lízingszerződést újra kell tervezni, mivel a maradványérték jelentős csökkenésen ment keresztül.

A Tesla maradványértéke olyan gyorsan csökken, hogy a vállalat által kínált kedvezmények és kompenzációk sem teszik előnyössé a helyzetet. Annak ellenére, hogy a Tesla nem válaszolt a megjegyzésekre, névtelen nyilatkozatokból kiderült, hogy 2023 óta a cég számos nemhivatalos negyedév végi kedvezményt kínált a Model 3 és Model Y járművekre, mely értéke elérte akár a 2000 eurós kedvezményt is.

Megjelenő riválisok

A helyzetet súlyosbítja, hogy a korábban egyeduralkodónak számító Tesla most már nemcsak a hagyományos, nagy autógyártók elektromos modelljeivel kelljen versenyezzen, mint például a Volkswagen, a Ford vagy a BMW, hanem megjelentek Európában a kínai villanyautók gyártók is, mint a BYD, akik azon dolgoznak, hogy modelljeik maradványértékét minél tovább magasan tartsák, köszönhetően annak, hogy az induló áruk sem túl magas.

A BYD számos európai gyárat létesített a terjeszkedés érdekében. A kínai autógyártó mindemellett előszeretettel udvarolja körbe azokat a cégeket, melyek eddig a Teslával álltak szerződésben. A BYD Magyarországon elérhető 12-18 millió forintos kínálata egyébként mind megjelenésben, mind technológiában felveszi a versenyt az amerikai óriásvállalattal, melynek egyéb megjegyzések szerint azért is esett vissza drasztikusan a forgalma, mivel eddig mesterségesen tartották magasan.

A Tesla autókölcsönző– és flottakezelő értékesítései adják az európai értékesítés 44%-át, mely globálisan 8,5%-os visszaesést tapasztalt tavalyhoz képest. Ez a visszaesés jelentősnek mondható, hiszen a Dataforce által vizsgált 16 európai országban 2023-ban 57%-os növekedés mutatkozott a villanyautós flottaeladások iránt.

A részvényesek frusztráltak

A fentebb írt okok alaposan magyarázzák azt, hogy a Tesla részvénye miért teljesít úgy, ahogy. A NASDAQ-on jegyzett TSLA részvény jelenlegi árfolyama 177,5 dollár, mely 2024-ben 28,56%-os értékcsökkenésen van túl. A csökkenő tendencia 2021 novembere óta áll fenn, amikor a részvény elérte a 407,36 dolláros árfolyamot.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a Tesla fundamentális teljesítménye sem indokolja a részvényárfolyam felpattanását. A Peter Lynch által alkalmazott vállalatértékelési formula 107,02 dollárra teszi a Tesla részvényének fair value-ját.

A Tesla részvényárfolyamának grafikonja, forrás: TradingView

Az alábbi grafikonon jól látszik, hogy a Tesla részvényárfolyama jelenleg a 0,236-os Fibonacci-szinttel küzd. Amennyiben ezt sikerrel tudná venni, úgy közel 220 dollárig emelkedhetne a részvényárfolyam. A megkérdezett elemzők egyébként a részvény tartását javasolják, ugyanis a 2024-es célár 310 dollár.

Érdekelhet még: Megbízol Elonban és a Teslában annyira, hogy kockáztasd az ujjad épségét?

Lelo

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem pénzügy számvitel alapszakon, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen befektetéselemző mesterszakon. 2020 tavasza óta foglalkozom részvényekkel és kriptovalutákkal, a BitcoinBázis csapatához 2024 januárjában csatlakoztam, ahol első sorban technikai elemzéseket, kutatásokat és árfolyam-előrejelző modelleket készítek.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél