Az Európai Unió a szuperszámítógépeket is bevonná az AI-fejlesztésbe

2024.05.25.
Olvasási idő: 2 perc

Az EU Tanácsa megállapodott az EuroHPC szuperszámítógépek szerepének bővítését célzó szabályozásról, amely az európai AI-ipar fellendítése érdekében úgynevezett „AI-gyárakkal” egészül ki.

Az Európai Unió Tanácsa május 24-én módosította az Európai Nagy Teljesítményű Számítástechnika Közös Vállalkozást (EuroHPC) szabályozó jelenlegi rendeletet.

Az EU célja a lépéssel az úgynevezett „AI-gyárak” elindítása volt: ezek gyakorlatilag dinamikusan növekvő, mesterséges intelligenciával foglalkozó ökoszisztémák. Az Unió szerint egy ilyen projekt további infrastruktúrát biztosítana az AI-alapú szuperszámítógépes szolgáltatásokhoz.

Az EU az AI-startupokat célozza meg a kezdeményezéssel

Az EuroHPC jelenleg kilenc szuperszámítógépet üzemeltet Európa-szerte, amelyeket a projekt 2018-as indulása óta folyamatosan fejlesztettek. A módosítás által javasolt új ökoszisztémák ezt a küldetést fogják előmozdítani.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a nagyobb uniós szuperszámítógépes kapacitás nagyobb erőforrásokat biztosítana az EU-ban működő mesterséges intelligenciával foglalkozó startupok számára.

Willy Borsus, Vallónia alelnöke, gazdasági, kutatási és innovációs miniszter kiemelte a mérföldkő eléréséhez szükséges közös erőfeszítéseket:

„Európa ereje az egység, és együtt nagyszerű célokat értünk el. Ezt láthattuk világszínvonalú szuperszámítógépeink fejlesztésével, most pedig a megbízható mesterséges intelligencia révén szeretnénk fellendíteni e nagy teljesítményű gépek eredményeit.”

Az Európai Tanács emellett felszólította az EuroHPC-t, hogy hozzon létre különleges hozzáférési feltételeket ezekhez az AI-szuperszámítógépekhez, előnyben részesítve a startupokat, illetve a kis- és középvállalkozásokat.

Kedvezményesen használhatják majd a szuperszámítógépeket a startupok

Az új rendelet értelmében a jogosult vállalkozások az AI-szuperszámítógépek beszerzési és üzemeltetési költségeinek akár 50%-át is megkaphatják az EU-tól. E gépek tulajdonjoga az átvételi tesztelést követő öt év elteltével szállhat át a vállalkozásokra.

Fontos megjegyezni, hogy a javasolt rendeletnek először jogi felülvizsgálaton kell átesnie, majd a jóváhagyását követően az Európai Unió Hivatalos Lapjában kerül kihirdetésre, és a kihirdetést követő 20 napon belül lép hatályba.

A javaslat egy szélesebb körű AI-kezdeményezés része, amelyet az EU elnöke, Ursula von der Leyen jelentett be, és amely stratégiai lépést jelent Európa AI-iparának fejlesztése érdekében.

Ez a cikk is érdekelhet: Készülőben van Európa első szuperszámítógépe

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

AI-val irányított katonai robotok harcolnak az ukrán fronton

Ahogy Oroszország ukrajnai inváziója hamarosan a negyedik évébe lép, a távirányítású földi robotok megdöbbentően gyakori látványt nyújtanak az ukrán csatatéren. A Jamestown Foundation hadiiparra fókuszáló politikai think tank szerint Ukrajna világelsővé vált
Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját

Mielőtt továbblépnél