A közvéleményben, a közösségi médiában és még szakmai fórumokon fellángol időről-időre a vita az autizmus előfordulásának állítólagos növekedéséről. Nagyon sok esetben azt a széles körben vizsgált, de megalapozatlannak bizonyult állítást is meg lehet találni a vitákban, miszerint az oltások autizmust okoznak. Újabban további kockázati tényezőket is felvetettek — többek között a kifejezetten megosztó gondolatokat terjesztő amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. —, például az anyai Tylenol-használatot, az élelmiszer-színezékeket, az adalékanyagokat, a vegyipari anyagokat és más, a perinatális fejlődést befolyásoló lehetséges stresszhatásokat.
Az autizmussal kapcsolatos aggodalmak a Make America Healthy Again mozgalom keretében is előtérbe kerültek, amelyet az USA krónikus betegségek és pszichiátriai zavarok terén tapasztalható súlyos terhei miatti, megalapozott aggodalom motivál. Az autizmus diagnózisok száma valóban drámaian emelkedett az elmúlt évtizedekben. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központok (CDC) legfrissebb, tavaly áprilisban közzétett jelentése szerint 2000 és 2022 között közel ötszörösére nőtt az autizmus előfordulása, 10 000 gyermekre vetítve 67 esetről 322 esetre.
Nőtt az autizmusos diagnózisok száma, de ez csak túldiagnosztika
A diagnosztikai kritériumok változhatnak anélkül, hogy az alapul szolgáló egészségügyi jelenség ténylegesen megváltozna. Egy decemberben publikált, nagyszabású tanulmány — amely 24 669 nyolcéves gyermek CDC-adataira épül — arra utal, hogy az autizmus diagnózisok drámai növekedését teljes mértékben olyan gyermekek teszik ki, akiknél enyhe tünetek jelentkeznek, és nincs jelentős funkcionális károsodás. 2000 és 2016 között 464 százalékkal nőtt az ilyen, funkcionális károsodással nem járó diagnózisok száma.
Valójában ugyanebben az időszakban a közepes vagy súlyos autizmus előfordulása 20 százalékkal csökkent, 10 000 gyermekre vetítve 15 esetről 12-re. Az ilyen epidemiológiai adatbázisok közzététele gyakran többéves késéssel történik, és további évek telnek el, mire a kutatók statisztikai elemzéseket végeznek, publikálják az eredményeket, és azok bekerülnek a közpolitikai vitákba. Jelenleg még nem állnak rendelkezésünkre 2016 utáni adatok, amelyek a tüneteket súlyossági szintek szerint bontanák le, miközben más pszichológiai tényezőket — például az értelmi fogyatékosságot — is kontrollálnák. Azonban a 2000 és 2016 közötti trendek alapján rendkívül valószínűtlen, hogy a 2016 és 2022 közötti további 74 százalékos növekedés az autizmus diagnózisaiban a súlyos, jelentős működési károsodással járó autizmus hirtelen megugrását tükrözné.
Sokkal inkább arról lehet szó, hogy ugyanaz a jelenség folytatódik, tehát az enyhe tünetekkel és jelentős funkcionális károsodás nélkül élő gyermekek túlreprezentáltsága. Viszont egyes érdekvédők és non-profit szervezet támogatják a növekedési narratívát, mert a többi diagnózis nagyobb figyelmet és több kutatási forrást jelent. Azt is fontos észben tartani, hogy a fentebb említett CDC-adatok jelentős része nem pszichiátriai vizsgálatokból származik, hanem szimplán szülői kérdőívekből. És ezek a kérdőívek olyan kérdéseket tartalmaznak, amelyek arra vonatkoznak, hogy a gyermek inkább egyedül van vagy másokkal, nehezebben barátkozik vagy sem és így tovább. Ráadásul a válaszokat a szülők egy skálán adhatják meg, így szinte biztosan nem lesz tökéletes érték. Ezek azonban csak az autizmussal összefüggésbe hozható viselkedéses jegyek, nem pedig diagnosztikus kritériumok.
Sajnos sok tanulmány a kérdőívek magas pontszámait a klinikai autizmusdiagnózis helyettesítőjeként használja — például a 2022-es CDC-adatokban a feltételezett esetek legalább 12 százaléka ilyen módon került meghatározásra. A legnagyobb probléma tehát nem az, hogy a gyermekek vannak egyre nagyobb mértékben kitéve neurotoxinoknak, hanem az, hogy a rendszer és maga a társadalom is túldiagnosztizál. Ahogy a figyelemhiányos- vagy hiperaktivitás-zavar, a szorongás és a depresszió diagnózisainak növekedése is egyértelműen látható a fiatalok körében, az autizmus diagnózisok számának megugrása tükrözheti a változó normákat, a lazább diagnosztikai kritériumokat és a hétköznapi nehézségekre irányuló túlzott terápiás figyelmet.
Ha az autizmus valóban egy új környezeti ártalom miatt növekedne, akkor a súlyosság minden szintjén emelkedést kellene látnunk. De nem ez történik. A döntéshozókat azonban kevésbé a valóság motiválja, inkább a félelem hajtotta állítások mögé sorakoznak fel. Sok a mentális egészségügyi probléma a gyermekek körében, ez nem kérdés, de ez nem jelenti az autizmus diagnózisok számának növekedését. Sok esetben az a gyerek, akit ma autistaként címkéznek fel, ugyanaz a vonatokért rajongó harmadikos, aki nagyapáink idején is létezett — csak most diagnosztizálták, mint autista.
