Kipukkadni látszik a startup lufi – mit jelent ez a fintech szektor számára?

2020.05.07.
Olvasási idő: 2 perc

Már évek óta vizionálják, hogy ki fog pukkadni az egyre növekvő startup lufi és most úgy tűnik, a koronavírus felgyorsíthatja az eseményeket.

A koronavírus miatt szinte minden nap megjelenik egy-egy hír olyan állami intézkedésekről, melyek a gazdaság fellendítésével foglalkoznak. Ezek az intézkedések sok esetben a startupokat is érintik, akik most a Startup Genome, 1500-as mintán végzett friss kutatása szerint különösen bajban vannak: az eddigi több, mint 10%-os éves növekedés után (mely több, mint 3-4-szerese más iparágak növekedési rátájának) a válság miatt a startupok 60%-ának jelenleg kevesebb mint 6 hónapra elegendő pénze van működése fedezésére, és 74%-uk már el is kezdte a leépítést.

A téma persze nagyon összetett és nem egyformán érinti a különböző szektorokat sem a startup ökoszisztémán belül. Nézzük tehát, mit jelent ez a fintech startupokra tekintve.

1) A finanszírozás lelassul

Ahogy az már látszódik, a magánbefektetők elkezdtek visszahúzódni, már sokkal kevesebb a forrás a piacon. A válságot túlélő vállalkozások viszont potenciálisan piacvezető pozícióba kerülhetnek. Ennek pozitív hatása is lehet: az amúgy életképtelen ötletek, amik eddig nagy hájpot kaptak, (és meglepően sok forrást is) elhalhatnak. Emellett a finanszírozási megállapodások jelentős része networking eseményeken zajlik, ami az elmaradó rendezvények miatt tovább lassítja a piacot.

2) Lehetőség az online platformok fejlesztésére

Azonban új lehetőségek jelentek meg azzal, hogy sokan otthonról dolgoznak: a digitális fizetési tranzakciók és a pénzügyi mobil alkalmazások használata is megnőtt – egyes cégek akár 72%-os felhasználói növekedést is tapasztalhattak az utóbbi időben. Mindez új partneri kapcsolatokat is eredményezhet akár a nagyvállalatok és startupok között: a Microsoft például összeállt a Plaid-el, hogy a felhasználói exportálni tudják a banki tranzakciókat egy új Excel sablonba, a Money in Excel-be.

3) Néhányan még most is kockázatvállalási lázban égnek

A kriptovaluták világában jártasoknak nem újdonság a kockázatvállalás így ezek a startupok nem riadnak vissza most sem új termékek piacra dobásától: a BUX (egy holland fintech cég) például kijött egy új kriptovaluta platformmal, ahol nem kell jutalékot fizetni az online kereskedés után. A kriptóval kapcsolatban még a kockázati tőkések is bevállalósabbak – a Speedinvest nem rég jelentette be együttműködését az osztrák Bitpanda kriptovaluta startuppal.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél