A Mississippi gát 57 éve védelmezi a folyó mentén elterülő nagyvárosokat. A klímaváltozás azonban most ennek a gátnak is feladja a leckét – még akkor is, ha Einstein fia tervezte az építményt. De miért is olyan fontos ez Amerikának?
Ki az erősebb: a Mississippi vagy az ember?
Az ember szereti kordában tartani a természetet. Nem csak hatalommániából (bár valljuk be, ez is garantáltan közrejátszik), de azért is, hogy a gazdaság felgyorsulásával egyre effektívebben tudja kihasználni azt. A folyószabályozás nem hiába tekint vissza óriási történelemre: a gátak építése, a folyók szintjének szabályozása alapvető fontosságúak a mai gazdasági életünk kialakításában.
Tökéletes példa erre a Mississippi folyó esete: Amerika legnagyobb folyója is természetesen folyamatos kontroll alatt áll. Ha ez a kontroll, amelyet a gát és a zsilipek komplex rendszere tart fenn, megszűnne, annak súlyos következményei lennének az amerikai gazdaságra tekintve. A Mississippi folyó ugyanis rendületlenül tart egy másik, kisebb folyó, az Atchafalaya víztömege irányába. A mederváltás azonban halálos ítélet lenne az folyó völgyében elhelyezkedő városok, például New Orleans számára. De nem csak helyi szinten, regionálisan és országosan problémákat okozna: az áram- és ivóvízellátásra katasztrofális csapásokat sújthatnának az erősödő áradások.
Nem is csoda, hogy hamar rájöttek az amerikaiak, ezt nem engedhetik meg a folyónak. A Mississippin felépítendő gát (az Old River Control Structure) megtervezéséért felelős csoport élére pedig nem mást neveztek ki az 50-es években, mint Albert Einstein fiát, Hans Albert Einsteint. A fiatalabbik Einstein nem csak apjától örökölt esze miatt volt tökéletes választás – egész élete, svájci oktatásától amerikai munkáin keresztül, pontosan erre a hidrológiai problémára készítették fel. Az ő és a gát történetéről a Wired cikkében egyébként sok érdekes részletet olvashatunk még.
Einstein Junior gátja
A hidrológusok számításai alapján a gát célja az lett, hogy a Mississippi medrében ömlő víz 70%-át továbbra is itt tartsák, míg a maradék 30%-ot, de ennél semmiképpen sem többet, az Atchafalaya felé irányítsák. Ezek a számok olyan jelentősekké váltak, hogy maga az amerikai Kongresszus írta őket elő az építkezéssel kapcsolatban. Einstein és csoportja végül a cél elérésének érdekében 3 óriási építményt hozott létre a folyónál. A legdélebbi részen egy zsilipet építettek fel, amellyel a hajóforgalmat tudták biztosítani; északabbra egy Overbank Structure nevezetű 70 öböllel rendelkező monstrumot; és a legfontosabbat, az ún. Low Sillt („alacsony párkány”), melyet a lehető legerősebb anyagokból húztak fel, és nem kisebb feladattal láttak el, minthogy akár 11 méter (37 láb) magasságú felvíz megtartását legyen képes megvalósítani.
A gát fel is épült – és bár később a legesősebb időszakokat követően került még hozzá kiegészítő építmény – azóta is áll és védelmezi az öböl lakosait és gazdaságát. A folyó azonban továbbra is folyamatosan változik, a környezet egésze pedig még gyorsabb átalakuláson megy keresztül. A klímaváltozás olyan változásokkal fenyeget, amit eddig még nem látott se a folyó, se az emberiség. A Mississippi áradásai egyre súlyosabbak és egyre gyakoribbak, a helyzet pedig ahelyett, hogy javulna, csak rosszabbodik minden egyes évvel.
A gát ma 11 méter magas víztömeget tud visszatartani. Ennél nagyobbat Einsteinék valószínűleg el sem tudtak képzelni, mikor a gát építésébe fogtak. A 21. század azonban úgy tűnik, minden korábbi rekordot meg akar dönteni – a kérdés csak az, meddig bírja a gát a tempót.
Ez a cikk is érdekelhet: Az afrikai sáskajárás második hulláma 20-szor akkora pusztítást okoz, mint az első
Hungarian