Minden a basszusról szól – a Wintergatan új produkciója

2020.05.17.
Olvasási idő: 2 perc

Lehet, hogy már hallottatok a Marble Machine nevű produkcióról, ami pár évvel ezelőtt szólt nagyot az interneten. Akkor rendkívül nagy szenzációnak és impresszív előadásnak hatott a projekt. Most lehet a legtöbben úgy gondoljátok, hogy az előadás egy egyszeri fellángolás volt, és be is fejezte a csapat a ténykedését. A Wintergatan azonban most mindenre rácáfol.

De mi is a Wintergatan valójában?

A Wintergatan egy göteborgi zenei formáció, akik svéd folktronika stílusú zenét játszanak. A Marble Machine nevű produkciójuk azonnal berobbantotta 2016-ban az internetet, ugyanis a csapat egy zenegépet rakott össze 2000 darab üveggolyóból. Martin Molin (az együttes egyik tagja) kreálmánya az üveggolyókon kívül tartalmaz még többek között lábdobot és vibrafont is, a berendezést pedig egy kézi hajtókarral lehet irányítani. A Marble Machine maga egy fa részekből összeálló mérnöki munka, tele csigákkal, tölcsérekkel, amik begyűjtik, majd terelik az üveggolyókat. Az egyedi komponálású és hangzású zenéjük nagyon népszerű lett, a YouTubeon ma már több mint 140 millióan nézték meg a klipjüket.

Most azonban úgy tűnik, hogy a Wintergatan úgy gondolta, hogy nem fognak megállni az első sikernél. A legújabb szerzeményük a Cyber Capos, amiben egy újabb egyedi hangszer szerepel – egy upgrédelt basszusgitár.

Ha valaha játszottál egy húrt tartalmazó hangszeren, akkor valószínűleg ismered a hangolót, mely a hangmagasság beállítását segíti. Biztos gondoltál rá, hogy milyen jó lenne ezt használni minden húr bármilyen tetszőleges nyúlása esetén. Persze, vannak részleges és pók hangolók, de akkor is csak korlátozottan tudod az egyedi húrokat hangolni. Na most a Wintergatan és a Martin Molin egy újabb csodát épített. A mechanikus zenegépét összeépítette egy átalakított basszusgitárral, és a zenegép szólaltatja meg a gitárt ismét csak üveggolyók segítségével, aminek a hangzását egy karral tudja irányítani. Így a zenegép játssza a basszus szólamokat, ő pedig egy másik hangszeren játssza a dallamot.

Nem kell azonban sem basszusgitárosnak, sem pedig zenésznek lenned, hogy felismerd ebben a videoklipben Martin zsenialitását. Ez a zene iránti általános attitűd és a hacker típusú mentalitása tette az eredeti Marble Machine projektet is sikeressé. Most ezt tovább tudta hozni ebbe az új produkciójába is. Ha csak nézzük és hallgatjuk a zenéjét, rögtön elvarázsol a srácnak a munkája, és elismerésünket kell kifejezni a támogató csapat iránt, akik segítették őt a projektje megvalósításában.

Nagyon reméljük, hogy a Wintergatan és Martin Molin nem fejezi be ténykedését, és a zenegép-basszusgitár kombináció után újabbnál újabb eszement, de zseniális hangszerekkel és zenei produkcióval állnak elő a jövőben is.

Ez a cikk is érdekelhet: Újabb bitcoin rejtvény a láthatáron: egy zenei albumon kell keresni

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc