Az ENSZ kerülné a férj és feleség megnevezést, mivel az politikailag inkorrekt

2020.05.19.
Olvasási idő: 2 perc

Az ENSZ úgy gondolja, hogy az emberiségnek mellőznie kellene a politikailag hibás kifejezéseket, hiszen ezáltal egy olyan egyenlőbb világot hozhatunk létre, ahol a nemeket nem éri megkülönböztetés. 

Tegnap az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) kiverte a biztosítékot a Twitteren legújabb bejegyzésével. A poszt úgy szólt: „Számít, amit mondasz. Segíts az egyenlőbb világ létrehozásában a nemek szempontjából semleges nyelv használatával, ha nem vagy biztos valaki nemében vagy hovatartozásában.” A bejegyzés alá pedig egy képet raktak ki, amely azt mutatja be, hogy bizonyos foglalkozásokra, illetve családi kapcsolatokra vonatkozóan, kit hogyan kellene szerintük hívni. A közösségnek több sem kellett, mindössze néhány óra alatt több ezren reagáltak az érdekes nézeteket valló tweetre. 

A posztban azt állítják, hogy „gender-mentes”, vagyis a nemek szempontjából semleges szavakkal kellene illetni embereket. Az ENSZ szerint nem helyes az a kifejezés, hogy férj, feleség, leánykori név, barát vagy barátnő, mivel ezek nemek szerinti megkülönböztetést sugallnak.

A tweetre érkező kommentekben a hozzászólók nem rejtették véka alá a véleményüket. Többen felháborodtak, és azt firtatták, hogy egy arc nélküli bürokratikus globalista szervezet milyen jogon adja az emberek szájába a szavakat. Nem határozhatják azt meg, hogy ki miként fejezzük ki magunkat. Többen azt kérték az ENSZ-től, hogy ha csak ezzel képesek foglalkozni, jobb ha feloszlatják magukat. Volt, aki eddig tisztelte a világszervezet munkáját, de ennek a bejegyzésnek hála teljesen kiábrándult belőle.

Úgy tűnik, hogy a világban már nincs egyetlen éhező afrikai gyermek sem. Nem fulladnak a tengerbe illegális bevándorlók tucatjai miközben gumicsónakkal kelnek át a tengeren. Valószínűleg nincs több leprás sem, akik pár ezer forintos gyógyszer híján meghalnak, ha az ENSZ legfőbb problémája az, hogy a férjet miért férjnek, a feleséget pedig miért feleségnek nevezik.

Terjed a gender nyelvezet

Nem az ENSZ az egyetlen, amely felemelte a hangját a szerintük diszkriminatív megszólításokkal szemben. Tavaly attól volt hangos a világsajtó, hogy Emmanuel Macron francia elnök pártjának egyik képviselője egy olyan törvényjavaslatot terjesztett be, amely értelmében az oktatási intézményekben az anya és apa kifejezést szülő 1 és szülő 2-re kellett volna cserélni. A javaslatot viszont nem szavazták meg. Így az iskolai naplóban és az ellenőrző füzetben maradt az anyja neve és apja neve rovat. Amúgy ha nagyon kötözködni szeretnénk, itt is felmerülhetne a hátrányos megkülönböztetés, hiszen ki dönti el, hogy ki 1-es számú szülő és ki a 2-es?!

A londoni tömegközlekedési eszközökön már 2 éve nem lehet a hagyományos megszólítást használni. A hölgyeim és uram helyett, közösségünk kifejezéssel üdvözlik az utasokat. Tavaly a londoni színházak is eltörölték a kirekesztő hölgyeim és uraim megszólítást. A kezdeményezést az Equity művészeti szakszervezet, illetve a James Bond filmekből ismert Daniel Craig is támogatta.

Tavaly év végén az Air Canada légitársaság is csatlakozott a gender nyelv őrülethez. A járataikon ők sem hölgyeim és uraimmal köszöntik az utasaikat felszállás előtt, hanem mindenki szót használnak azok kedvéért, akik se nőnek, se férfinak nem érzik magukat.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian