Kibertámadás sújtotta az EasyJet-et, 9 millió utas adatai szivárogtak ki

2020.05.20.
Olvasási idő: 2 perc

Az EasyJet beismerte, hogy tavaly közel 9 millió utas, illetve 2000 bank-és hitelkártya adataihoz fértek hozzá a hackerek. 

Tegnap az EasyJet európai diszkont légitársaság bejelentette, hogy tavaly hackertámadás sújtotta a vállalat adatbázisát, amely következtében hozzávetőlegesen 9 millió utas adatai és 2000 bank-és hitelkártya információi kerültek illetéktelen kezekbe. A támadók hozzáfértek az ügyfelek email címéhez és utazási információihoz. Az EasyJet azt nyilatkozta, hogy az érintett felhasználókat az elkövetkező napokban fogják értesíteni. Amennyiben valaki nem kap megkeresést a légitársaság részéről azt jelenti, hogy az ő adatai biztonságban voltak.

Az EasyJet szerint a támadók október 17. és március 4. között fértek hozzá az ügyfelek adataihoz, tehát több mint négy hónapig voltak a légitársaság rendszerében. Csak 2020 január végén lettek figyelmesek a szokatlan tevékenységre, amiről azonnal értesítették az igazságügyi szakértőket. A vállalat hivatalos bejelentésében úgy fogalmaztak, hogy „a törvényszéki vizsgálatunk során úgy találtuk, hogy egy nagyon kis ügyfélcsoport, nagyjából 2 208 esetében a hitelkártya adatokhoz is hozzáfértek a támadók. Már felvettük a kapcsolatot az összes érintett ügyféllel, és támogatásunkat ajánlottuk fel számukra.”
A légitársaság szerint arra semmilyen bizonyítékot nem találtak, hogy a személyes adatokkal visszaéltek volna a hackerek. A vállalat értesítette az Egyesült Királyság adatvédelmi figyelőjét, az információs biztos irodáját és a Nemzeti Kiberbiztonsági Központot is. A támadás jellegéről, illetve a felhasznált rendszerekről nem árult el részleteket a légitársaság. Johan Lundgren, az EasyJet vezérigazgatója elnézést kért az ügyfelektől. Azt mondta az esettel kapcsolatban, hogy „egyre nagyobb a veszély, mivel a számítógépes támadók egyre kifinomultabbá válnak.” Az EasyJet óvatosságra intette az ügyfeleit, és azt tanácsolta, hogy „vigyázzanak minden olyan kommunikációra, amely állítólag az EasyJet vagy az EasyJet Holidays programtól származik.”

Mindennapossá válnak a kibertámadások

Egyre több nagyvállalat adatbázisára csapnak le a hackerek. Az ilyen jelleg támadások során több millió ügyfél adatai szivárognak ki, a cégek mégsem tanulnak hibáikból. A központosított adatbázis a sebezhetőség csúcsa. Ennek ellenére a vállalatok még mindig ilyen szervereken tárolják ügyfeleik bizalmas adatait. A megoldás egyértelműen a decentralizáció lenne, amely lehetővé tenné, hogy részleges mennyiségű adatot tároljanak több helyen. Ezzel elkerülhető lett volna például tavaly az Unicredit bankot sújtó kibertámadás, illetve a Marriott szállodalánc hackertámadása is, mely során 5 millió vendég adatai kerültek ki.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian