Itt az ideje felkészülni arra, hogy a Z generáció átveszi a világuralmat

2020.06.09.
Olvasási idő: 4 perc

A Z generáció, azaz az 1996 és 2010 között született gyerekek és fiatal felnőttek elkényeztetettek, mindenük megvan, idealisták, mérgesek, és kilátástalanok – persze attól függően, hogy kit kérdezel róluk. Az biztos, hogy lassan már mindennek elmondták a generációt, a potenciális erejükről azonban kevés szót szóltunk eddig. Pedig maga a Pentagon is készül arra, hogy a Z generáció egyszer azt mondja: elég volt.

Zbellion – a Z generációnak elege lesz

A The Intercept június 5-én egy meglehetősen érdekes dokumentumról posztolt honlapjukon: mégpedig egy JLASS (Joint Land, Air and Sea Strategic Special Program, azaz Közös Szárazföldi, Légi és Tengeri Stratégiai Speciális Program) nevű oktatóanyagot. A JLASS programját az amerikai katonai egyetemeken használják, ahol a jövőben a katonaságban magas pozícióban elhelyezkedő tiszteket képzik. Ezekben olyan lehetséges szituációkkal foglalkoznak, amelyek a mai trendeket megítélve alapvető fontosságúak lehetnek a jövő katonai vezetőinek kiképzésére.

A JLASS egyik fikciós szituációja az ún. Zbellion is a Pentagon egyik potenciális félelmére hívja fel a figyelmet: még pedig arra, hogy a Z generáció először az Egyesült Államokban, majd onnan kiterjedve az egész világon lázadást indít a rendszer ellen a 2020-as évek közepén. Az utcára vonulásnál és tüntetésnél ráadásul nem állnak meg; az addigra még magasabb szintre fejlesztett cybertámadások és hackerek csoportjaival a fiatalok által etikátlannak és korruptnak ítélt vállalatoktól és bankoktól elvett pénzt modernkori Robin Hoodként osztják szét a szerintük rászorulók között – természetesen teljesen kihasználva a bitcoin és blokklánc által biztosított anonimitást. A végső üzenet pedig egyértelmű a lázadásban: a régi rendszernek, ami a Z generáció ellen van, mennie kell.

De mégis mi baja van a Z generációnak?

És hogy miért éppen ezek a ma még főként az egyetemeket és középiskolákat nyúzó fiatalok lesznek azok, akik a Pentagon szerint berobbantják a következő nagy felkeléseket?

A Z Generáció, bár a legtöbb idősebb ember által elkényeztetettnek van elkönyvelve, azért fel tud mutatni jó néhány gondot. Ők ugyanis azok a gyerekek és fiatal felnőttek, akik Amerikában a szeptember 11-ei támadások utáni legbizonytalanabb időszakban nőttek fel, míg pl. Kelet- és Közép-Európában az összeomló szocialista rendszerek helyében dülöngélve épülő új rendszerekben próbálták megérteni a világot. Ők azok, akik egészen fiatalkorukban élték végig a 2008-as válságot, és ők azok, akik mára pontosan tudják, hogy örülhetnek majd, ha kapnak valahol munkát – bár az iskolarendszer egyáltalán nem készítette fel őket a mai munkahelyi elvárásokra.

Ők azok, akiknek nagyjából semmi spórolt pénze nincs, mert a kezdő fizetések a földbe vannak döngölve; vagy ha van is, az egyre kevesebbet fog érni, és akiknek nevetséges elképzelés az, hogy valaha saját pénzből házat vesznek majd. Akiknek már 10 éves korában megmondták, hogy a Föld haldoklik, és hogy akik a legjobban felelősek ezért, már rég nem fognak élni akkor, amikor ők szenvednek a következmények miatt.

Itt az ideje, hogy felkészüljünk arra, hogy a Z Generáció átveszi a világuralmat

A Z generáció az, akinek mindenki azt mondja, hogy „de hát neked bezzeg sokkal jobb, mint az én időmben volt”, hiába nőtt fel szinte végig gazdasági válságban és a globális felmelegedés egyre fokozódó fenyegetésében.  A közösségi média ráadásul végig kísérte az életüket – ahol látják azt, hogy máshol se jó, de azt is, hogy közösen összefogva többre képesek, mint szétszórva a világban. Mert ahhoz képest, hogy állítólag most már „aranyélet” van, valahogy mégis a Z generáció az, ahol az öngyilkossági ráta és a depresszió az egekben van. Akik pontosan tudják, hogy már tényleg réges rég jobbnak kéne lennie a világnak, de valahogy mégsem az: ugyanolyan korrupt és elnyomó, amilyen volt régen is.

Akinek nincs mit veszítenie

Akármilyennek is tartjuk a Z generációt vagy éppen a milleniálokat, az tagadhatatlan, hogy jelenleg az Amerikában utcára vonulók legtöbbje fiatal. Ez pedig pontosan igazolja azt, hogy a Pentagonnak van félnivalója, a Zbellionra való készülés pedig egyáltalán nem vicc nekik sem.

És persze, mondhatjuk azt is, hogy fiatalság, bolondság, majd elmúlik, hiszen mindig a fiatalok a legradikálisabbak, ugye?

Azért azt se felejtsük el, hogy a Z generáció egyik alapvető jellemzője az volt, hogy kilátástalanok, hogy nekik már minden mindegy, mert tudják, hogy a jövő így is, úgy is kedvezőtlen. Az az ember, aki pedig úgy érzi, hogy neki nincs mit veszítenie, az az egyik legveszélyesebb – ha pedig már a Pentagon is egyetért ezzel, akkor lehet, hogy itt az ideje ezen másnak is elgondolkodnia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél