Kezdődik a Facebook-bojkott: egyre nagyobb márkák utasítják el az oldalt

2020.06.21.
Olvasási idő: 2 perc

Jó pár kisebb név után most már a The North Face is csatlakozott a Facebook-bojkotthoz és utasítja el az oldal reklámjainak megvásárlását. A közösségi médiaóriás főként azért áll most egyre nagyobb tűz alatt, mert számos emberi jogi szervezet szerint túl nagy teret enged a gyűlöletbeszéd terjedésének.

A The North Face sem kér többet a Facebook reklámokból

A Facebooknak nem ez az első kérdéses ügye az utóbbi években – gondoljunk csak a korábban meglehetősen kérdéses adatkezelési módszereikre vagy a hamis információk terjesztésére – azonban ez a mostani bojkott jóval fájdalmasabb lehet, mint bármelyik korábbi botránya. Ez most nem csak rossz reklám és negatív sajtó a vállalatnak, hanem pontosan ott üt, ami a legjobban fájhat a közösségi média oldalnak: a reklámbevételeknél.

A The North Face is otthagyta ugyanis a Facebookot. Egy június 19-ei bejegyzésben közzétették, hogy mostantól a vállalat nem fog reklámhelyeket vásárolni a Facebooktól. Sőt, egy későbbi posztban még tovább mentek: a Facebook tulajdonában álló Instagramból sem kér ugyanis mostantól a vállalat.

Kezdődik a Facebook-bojkott: egyre nagyobb márkák utasítják el az oldalt

A The North Face ruházati és túraeszköz üzlet döntése nem teljesen váratlan. Bár a jelenlegi bojkottnak talán ők a legnagyobb nevei, de már korábban is jó pár vállalkozás csatlakozott az kezdeményezéshez, pl. a Talkspace meditációs alkalmazás vagy a Fons fizetési rendszerekkel foglalkozó cég.

Bejegyzésükben arról sem kerteltek, hogy miért nem hajlandók többet együtt dolgozni a Facebookkal. „Tudjuk, hogy a bántó, rasszista retorika és hamis információk már túl régóta egyenlőtlenné és veszélyessé teszik a világot, ezért állunk mi is az NAACP és hasonló szervezetek mellett, akik azért dolgoznak, hogy megállítsák a gyűlöletkeltést a profitért cserébe”, mondta Steve Lesnard a The North Face-től.

A Facebooknak érdemes lehet minél hamarabb lépni

A Facebook válasza végiggondolt és tiszteletteljes volt – amiből szintén tisztán látszik, hogy ők maguk is tudják, hogy a jelenlegi helyzetben figyelniük kell a lépéseikre, hogy ne gerjedjen tovább a bojkott.

Mélyen tiszteletben tartjuk bármely márka döntését, és továbbra is arra koncentrálunk, hogy folytassuk azt a fontos munkát, amelynek célja a gyűlöletbeszéd eltávolítása,” mondta Carolyn Everson a Facebooktól. Azt is hozzátette, hogy a Facebook jelenleg is dolgozik hirdetőkkel és emberi jogi szervezetekkel azon, hogy hogyan tudnák „erejüket jóra használni”.

Bár a The North Face a legnagyobb márka eddig, ami csatlakozott a Facebook bojkottáláshoz, azonban nem elképzelhetetlen, hogy más nagy nevek is hasonlóan döntenek majd a közeljövőben. A Facebook bevételének pedig 98%-a reklámokból jön, tavaly több mint 17,4 milliárd dollárt hozva – a reklámok bojkottálása így még nagyon fájdalmas is lehet a közösségi oldalnak.

Legfrissebb hírek

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian