1,2 milliárd dolláros létesítményt épít a Huawei Cambridge-ben

2020.06.28.
Olvasási idő: 2 perc

A Huawei csütörtökön jóváhagyást kapott egy 1,25 milliárd dolláros kutatóintézet építésére az Egyesült Királyságban.

A kilenc hektáros cambridge-i létesítmény a Huawei optikai hálózati kommunikáció üzletágának székhelye lesz, amely mintegy 400 dolgozónak fog munkahelyet biztosítani, jelentette be sajtóközleményében a kínai telekommunikációs vállalat, a Huawei.

A Huawei beruházása ellenérzéseket váltott ki többekben, legfőképp Donald Trump-ban, aki komoly nyomást gyakorolt a brit miniszterelnökre Boris Johnson-ra. Az USA ugyanis arra kérte az Egyesült Királyságot és az Európai Unió országait, hogy ne engedélyezzék a Huawei számára a szupergyors 5G hálózat kiépítését.

Az amerikai kormány azzal érvelt, hogy a kínai kormány kémkedésre is felhasználhatja a Huawei által létrehozott infrastruktúrát. Azért lehet aggasztó a Huawei terjeszkedése és az 5G hálózatépítésben betöltött komoly szerepe, mert a kínai törvények értelmében a helyi vállalatok Peking irányítása alatt állnak. A Huawei természetesen tagadta, hogy információkat biztosítana a kínai kormány számára. Azt állította, hogy „ a vállalat 100% -ban a munkavállalók tulajdonában van.

Az új kutatóközpont és a több száz új munkahely viszont nagyon jól jön most a szigetországnak, hiszen a koronavírus-járvány súlyosan érintette a brit gazdaságot. Victor Zhang, a Huawei alelnöke nyilatkozatában kijelentette, hogy az új létesítmény pozitív hatással lesz az Egyesült Királyság gazdaságára. Zhang azt állította, hogy „a vállalat új intézete megerősíti majd az Egyesült Királyság pozícióját az optoelektronika területén. Emellett globálisan támogatja majd az országot a technológiai iparban.”

A Huawei-el kapcsolatos jövőbeli döntések komolyan befolyásolhatják az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kapcsolatát. A két ország ugyanis megpróbál egy Brexit utáni kereskedelmi megállapodást kidolgozni. Donald Trump erőteljesen hátráltatja a Huawei-t, és már tavaly megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy a kínai telekommunikációs vállalattal üzleteljenek.

Tony Blair, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Királyságnak az USA támogatására van szüksége a Huawei-el kapcsolatban.
Nagyon nehéz számunkra nem az USA mellett állni bármiben, ami az USA biztonságát érinti.”

További cikkeink:

Terjeszkedik a Binance, kriptotőzsdét indít az Egyesült Királyságban

Szólásszabadság utolsó bástyája is elesett az Egyesült Királyságban

Nyomtat a Bank of England: 100 milliárd font kell a felszínen maradáshoz

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél