Az elmúlt évek legnagyobb aranyhamisítójára bukkant egy hírportál

2020.06.30.
Olvasási idő: 1 perc

Közel 3 milliárd dollárnyi kölcsön mögött hamis arany fedezet lehetett. Egy vizsgálat feltárta az elmúlt évek egyik legnagyobb aranyhamisítási botrányát.

A Caixin kínai hírportál által végzett kutatás során a szakértők arra jutottak, hogy a Wuhan Kingold Jewelry, a kínai Hubei tartomány legnagyobb magántulajdonban levő aranyfeldolgozója legalább 83 tonna hamisított aranyat használt fedezetként több kínai pénzügyi intézmény összesen 20 milliárd jüan (2,8 milliárd dollár) értékű kölcsönéhez.

A jelentés szerint a hamis fedezet Kína éves aranytermelésének 22%-át, az állami aranytartalék 4,2%-át teszi ki. Röviden úgy fogalmazott a jelentés, hogy Kína hivatalos aranytartalékának több mint négy százaléka hamis.

NASDAQ-on jegyzett vállalat áll a csalás mögött

A hamis aranyra februárban bukkantak, amikor a Kingold egyik hitelezője, Dongguan Trust úgy döntött, hogy a nem teljesített tartozások fedezésére megválik aranyától. A felfedezés után három másik Kingold hitelező is megvizsgáltatta a páncélteremben tartott aranyat, és kiderült, hogy mind hamis. A Kingoldot 2002-ben Jia Zhihong alapította, aki állítólag a katonaságnál szolgált, és a Népi Felszabadító Hadsereg tulajdonában lévő aranybányákat irányította. A Kingold a kínai népbankkal állt közvetlen kapcsolatban, ám egy vállalati szerkezetátalakítás során a kapcsolatuk megszakadt. 2019 szeptemberében összesen 3,3 milliárd dollár értékű eszközzel rendelkezett, és részvényeit a NASDAQ tőzsdén jegyzik.

Nem ez az első alkalom, hogy hamis aranyat használtak fedezetként Kínában. 2016-ban a szabályozók olyan aranyrudakat találtak, amelyek belsejében csak fekete volfrám volt. Ezek 2,5 milliárd dollárnyi hitel fedezeteként szolgáltak.

Ezek után joggal feltehetjük magunknak azt a kérdést, hogy valójában mennyi is a valódi arany, amelyet hitelek biztosítékaként használnak? Az elmúlt négy évben legalább 50 millió dollár értékű svájci aranyfinomítóból származó hamis arany került elő a JPMorgan Chase páncélterméből.

Érdekelhet még: Elkapták az eddigi legnagyobb Bitcoin átverés egyik gyanúsítottját gyermekmolesztálásért Jakartában

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél