Július 1-től, aki nem fizet, nem kap egészségügyi ellátást

2020.07.01.
Olvasási idő: 2 perc

Mától sokan kerülhetnek az országban nehéz helyzetbe, hiszen életbe lépett a közbeszédben csak potyautas törvénynek nevezett társadalombiztosítási jogszabály, amely értelmében azok, akik nem fizetnek tb-járulékot fél évig, nem kapnak egészségügyi ellátást. 

2020. július 1-től azok, akik nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot, elvesztik jogosultságukat az egészségügyi ellátásra. A mai naptól tehát, minden olyan állampolgár, aki nem rendelkezik bejelentett munkaviszonnyal, nem kap munkanélküli segélyt vagy más ellátást, illetve nem fizeti maga után a 7710 Ft-os hozzájárulást havonta, csak sürgősségi ellátást kaphat. Ezen személyek úgynevezett piros jelzésűek lesznek, vagyis ha orvoshoz fordulnak, pirossal fogja a számítógép jelezni a tb számukat.

A Pénzügyminisztérium még tavaly azzal indokolta a döntését, hogy így próbálja az állam kiszűrni azokat, akik szerinte csak potyáznak. Közel fél millió ember ellátása kerülhet veszélybe, többek között azoké, akik egyéni szerződéssel fizetnek járulékot, vagy nem rendelkeznek állandó lakcímmel. Az új tb-törvénnyel egy új járulék is létrejön, a társadalombiztosítási járulék, amely a 10 százalékos nyugdíjjárulék, a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék és a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulék összeolvadásából jön létre. Fizetni ugyanannyit kell, mint eddig, az új járulék mértéke ugyanis 18,5 százalék.

A Magyar Orvosi Kamara tiltakozott a törvény ellen, de szavai süket fülekre találtak. Hiába kérték Áder János köztársasági elnököt arra, hogy ne írja alá a törvényt, nem foglalkozott a szakembereket tömörítő kamara véleményével.

A koronavírus átírt mindent

A tavalyi törvényjavaslat kidolgozása során viszont nem gondolt senki arra, hogy idén a koronavírus-járvány megbénítja az egész világot. Ebben a nehéz helyzetben rengeteg munkavállaló veszítette el az állását, vagy kényszerült fizetés nélküli szabadságra. Ha ebben az időszakban nem kapott semmilyen ellátást, mint CSED, GYED vagy GYES, akkor fizetnie kellett volna tb-járulékot. A munkájukat elveszítő emberek három hónap munkanélküli segélyre jogosultak. Ezen időszakban számukra jár az egészségügyi ellátás, de amint lejár a segély, maguknak kell fizetni a járulékot. A koronavírus-járvány válsághelyzetet idézett elő, így nem valószínű, hogy három hónap alatt a munkanélküliek új munkát tudnak találni. Az ő helyzetüket most különösen megnehezíti az új törvény. Ha nem fizetnek, ellátást sem kapnak.

Nagyon úgy tűnik, hogy az állam a magán egészségügyi ellátás felé terelné a népet, amelyet már most is sokan vesznek igénybe, mivel számos állami intézmény által végzett vizsgálatra és kezelésre hónapokat kell várni. Ilyenkor azonban mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy miért fizetünk kötelező jelleggel járulékot, ha utána mégis magánúton kell orvoshoz fordulnunk?! Talán hamarosan olyan rendszer fog itt is kiépülni, mint az Egyesült Államokban, ahol magánbiztosítás nélkül csak néhány közkórházban jár ellátás, de ott is csak korlátozottan.

További cikkeink:

Hivatalos: jöhet a totális megfigyelés Magyarországon is

Mélyrepülésben a magyar forint: 354 forint egy euró

A magyar fiatalok 55%-ának van megtakarítása, már ha hiszünk a statisztikáknak

 

 

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

AI energiaéhség

A kvantum a megoldás az AI energiazabálására?

A mesterséges intelligencia úgy falja az áramot, mintha soha nem lenne holnap. Egy-egy nagy nyelvi modell betanítása annyi energiát igényelhet, mint több száz háztartás éves fogyasztása. A kutatók éppen ezért nemcsak gyorsabb,

Európa legnagyobb hadseregei 2025-ben

Az európai katonai erőviszonyok az elmúlt években látványosan átrendeződtek. Az orosz–ukrán háború, a biztonsági fenyegetések és a geopolitikai feszültségek hatására a legtöbb állam növeli katonai költségvetését. Ugyanakkor a gazdasági nehézségek és a
Mezőgazdaság

Rekordévet zárhat a mezőgazdaság 2025-ben

A szakértők azt jósolják, hogy idén több haszonnövény termése is olyan szintet ér el, amilyenre még nem volt példa. Gyakran mondják, hogy az éghajlatváltozás miatt a globális élelmiszertermelés egyre nagyobb akadályokkal szembesül.