Németország kilábalhat a válságból idén év végére

2020.07.05.
Olvasási idő: 2 perc

A koronavírus-járvány Németország gazdaságára is rányomta a bélyegét. A szövetségi kormány gazdasági minisztere szerint azonban hamarosan megáll a gazdasági visszaesés, és elindul ismét a növekedés.

Peter Altamier a Bild am Sonntag című lapnak adott interjújában kijelentette, hogy „a legutóbbi nagy válság idején, 2008-2009-ben a világgazdaság teljesítménye csupán 0,1 százalékkal esett vissza, Németország hazai terméke (GDP) mégis jelentősen, 5,7 százalékkal csökkent. A koronavírus-világjárvány pedig nagyjából 4 százalékkal veti vissza a világgazdaságot, ami negyvenszeres különbség. Ezért most azért kell küzdeni, hogy járvány miatt keletkezett válság Németországban ne legyen negyvenszer súlyosabb.”

Az európai ország most azon van, hogy növelje a hazai fogyasztást, és megakadályozza a vállalat csődjét, illetve a munkanélküliség drasztikus növekedését.

Az állam július 1-én lecsökkentette az általános forgalmi adót 19%-ról 16%-ra, a kedvezményes kulcs esetében pedig 7%-ról 5%-ra. A családok gyermekenként 300 eurós rendkívüli támogatást kapnak, július 8-tól pedig 9000 euró állami kedvezmény jár elektromos autók vásárlása esetén. Ugyancsak július 8-tól elindul egy új, 25 milliárd eurós program, amelyben az egyéni vállalkozók, a kis-és közepes vállalatok akár 150 ezer euró vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak.

Mint azt már sokan mondták, járványnak csak a vírus elleni oltás vethet véget, a gazdasági teljesítmény csökkenését viszont jóval az oltóanyag kifejlesztése előtt meg lehet állítani. A visszaesés várhatóan a nyár végén megáll, és legkésőbb októbertől ismét növekedési pályára állhat a gazdaság.

Az év egészét tekintve a GDP 6%-kal csökkenhet, jövőre pedig már 5% feletti növekedés is várható”, mondta Peter Altmaier.

Nőtt a munkanélküliség, de év végére csökkenés várható

Hasonlóan alakulhat a munkanélküliség is. A járvány miatt munka nélkül maradók száma októberben érheti el a csúcsot, és novembertől lassú csökkenés várható. A kormány arra törekszik, hogy a munkaerőpiacon 2022-ig helyreálljon a járvány előtti állapot. Németországban amúgy jóval kevesebben veszítették el az állásukat a járvány miatt, mint Európa többi országában. Peter Altmaier azt viszont kiemelte, hogy a német gazdaságra komoly hatással van az USA járványügyi helyzete. Németországban június végén 6,2%-os volt a munkanélküliségi ráta, ami 1,3 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A regisztrált munkanélküliek száma 2,853 millió volt, ami 637 ezres növekedést jelent.

A kormány több stabilizációs és növekedésösztönző programot indított a járvány hatásainak ellensúlyozására, és finanszírozásukra már kétszer átdolgozta az idei büdzsét. A parlamentben csütörtökön elfogadott új pótköltségvetés az eddigi 217,8 milliárd eurós hiánnyal számol. A  hiányt teljes egészében hitelfelvétellel fedezik. A GDP-hez viszonyított  államadósság így a tavalyi 59,80 százalékról 77 százalékra emelkedik.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél