Egyre több a milliárdos bevételt produkáló vállalkozás Magyarországon

2020.07.08.
Olvasási idő: 2 perc

Jelenleg több mint 10 ezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot. Ezek vállalatok közül pedig majdnem 7000 magyar érdekeltségű, derült ki az Opten Kft felméréséből.

Az Opten az MTI-nek küldött közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években dinamikusan nőtt a milliárdos cégek száma Magyarországon. 2011-ben még csak 6500 ilyen vállalat volt az országban, de néhány év alatt több mint 50%-kal növekedett a számuk.

A dinamikus növekedést nagyon nagy részben a tisztán hazai érdekeltségű milliárdos cégek megjelenése eredményezte. Míg a külföldi érdekeltségű nagyvállalatok száma évről évre stagnál, vagy alig emelkedik, addig a hazai érdekeltségű cégek száma egyre gyorsuló sebességgel növekszik

— írták.

A 2017-es beszámolókhoz képest a 2018-as adatokban több mint 1000 új, milliárd feletti, tisztán hazai érdekeltségű cég található. A tendencia szerint a külföldi érdekeltségű nagyvállalatok aránya fokozatosan csökken az országban. Míg 2011-ben 41% felett volt ez az arány, ma már csak 31%. Hasonló tendencia figyelhető meg a 100 millió forint éves árbevételt meghaladó cégek körében is, itt az arány 18%-ról 12%-ra csökkent. A külföldi érdekeltségű cégek tulajdonosi körét vizsgálva is jelentős átrendeződés látszik. Magyarország két tradicionális kereskedő partneréhez, a Németországhoz és Ausztriához köthető cégek száma nem csak arányaiban, de abszolút értékben is fokozatosan csökken.

Csökken a német és osztrák kötődésű cégek száma

Az érdekeltségi toplistát ugyan még Németország vezeti, de a 2011-es adatokhoz képest 27,8%-kal csökkent a német vállalatok száma. A lista 3. helyén szereplő Ausztria pedig 18%-os hazai cégszám csökkenést mutatott az elmúlt néhány évben. Érdemes azt is megjegyezni, hogy egyre kevesebb az Egyesült Államokhoz köthető vállalkozások száma hazánkban. A nyugat-európai tulajdonosok azonban nem minden esetben hagyják el Magyarországot. Az Olaszországhoz és Nagy-Britanniához köthető társaságok száma fokozatosan növekszik.

Az Opten úgy véli, hogy a toplistán megtalálhatók olyan országok is, amelyeket feltételezhetően nem valódi gazdasági érdek vonz Magyarországhoz. Az Ukrajnához köthető cégek száma például fokozatosan növekszik, de az adatok azt mutatják, hogy az országhoz köthető vállalatok jelentős része problémás, így részben szürkegazdasági okai lehetnek a kötődésnek.

Megjegyezték továbbá azt is, hogy a listán szereplő regisztráltan offshore cégek száma továbbra is jelentős, de már csökkenőben van. A 2020-as koronavírus járvány gazdasági hatásai vélhetően megtörik majd a nagyvállalatok számának növekedését. Valószínűleg a társaságok jelentős részének árbevétele is visszaesik, legalábbis nem növekszik olyan dinamikusan a milliárdos cégek száma, mint előző években.

Forrás: MTI

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian