Nem férhetnek a felhasználói adatokhoz a hongkongi hatóságok

2020.07.09.
Olvasási idő: 2 perc

A Facebook, a Google, és a Twitter is megakadályozza azt, hogy a hongkongi hatóságok hozzáférhessenek a felhasználók adataihoz.

A technológiai óriások felfüggesztik együttműködésüket a hivatalokkal, miután július 1-én Kína bejelentette a új, hongkong-ellenes nemzetbiztonsági törvényeket. Az amerikai vállalatok hétfőn azt nyilatkozták, hogy még megvizsgálják azon törvényeket, melyek értelmében börtönbüntetéssel sújtja az állam azon cégeket, akik nem tesznek eleget a törvényben előírtaknak.

A Hongkonggal szemben hozott törvények aggodalommal töltik el az egész világot. A nagyvállalatok úgy fogalmaztak, hogy az új szabályozás tiltja a „szeparatizmust, a felfordulást, a terrorizmust és a külföldi beavatkozást, illetve előírja, hogy a közösségi média hálózatok távolítsák el a hatóságok által illegálisnak ítélt tartalmat, és tegyenek eleget azok dekódolási kéréseinek.”

A szakértők attól tartanak, hogy ezeket a korlátozásokat széles körben használják majd fel a lakossági demonstrációk visszaszorítására. A Telegram, amely a hongkongi tüntetők egyik legkedveltebb alkalmazása, vasárnap bejelentette, hogy nem fog együttműködni a hatóságokkal. A titkosított üzenetküldő alkalmazás felhasználóinak száma megnégyszereződött a hongkongi tiltakozások kirobbanása idején.

A Facebook tulajdonában Whatsapp is igen népszerű a hongkongi fiatalok körében. A közösségi média platform szerint az intézkedések célja nem más, mint az emberek megfélemlítése.

Egységes álláspont lenne a cenzúrával szemben?

Hongkongot, amely korábban brit fennhatóság alatt állt, 1997-ben adták vissza Kínának, azzal a feltétellel, hogy 50 évig különleges szabadságot élvezhet. Július elejéig a hongkongi lakosok korlátozás nélkül használták a közösségi médiát, ellentétben a Kontinentális Kína állampolgáraival.

A szakértők azt nyilatkozták a Financial Times-nak, hogy a tech vállalatok által képviselt közös álláspont megnehezítheti Peking számára akaratának véghezvitelét, ám Ray Walsh, a ProPrivacy biztonsági cég digitális adatvédelmi szakértője arra figyelmeztetett, hogy a hatóságok még súlyosabb cenzúrát vezethetnek be.

A kínai ByteDance népszerű video applikációja, a TikTok még tovább ment, mint az amerikai cégek, és kijelentette, hogy napokon belül elhagyja a hongkongi piacot, mivel nem kíván a kínai hatóságok kezére juttatni semmilyen felhasználói adatot.

Az Apple és a Microsoft még nem reagált az új törvényekre. A Microsoft tulajdonában lévő LinkedIn azonban azt állította, hogy egyelőre szünetelteti a hatóságok adatkérelmeinek feldolgozását.

A hongkongi embereket viszont nem vigasztalják a világcégek hangzatos szavai. A Nikkei híroldal arról számolt be, hogy az új törvények bejelentése óta a közösségi média felhasználói rohamtempóban törlik profiljaikat.

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél