2008 óta nem látott mélyponton a banki bevételek – ők ezt is túl fogják élni, a kisember a kérdéses

2020.07.13.
Olvasási idő: 2 perc

A jövőhéten jönnek ki a második negyedéves gazdasági eredmények a legtöbb banknál és pénzügyi szolgáltatónál, az eredmények pedig már előre borítékolhatók. A hitelveszteség fedezésére félretett tartalékjaik az egekben lesznek, a fogyasztói költések és szolgáltatási díjak pedig a föld alatt, így 2008 óta nem látott veszteségeket könyvelhetnek el a legnagyobb pénzóriások a Bloomberg szerint.

Amikor az első negyedévvel kapcsolatos gazdasági jelentések napvilágot láttak idén, akkor még csak néhány hete tapasztalhattuk meg, hogy milyen is az, amikor egy világjárvány válik a mindennapjaink fő meghatározó tényezőjévé. A második negyedéves jelentések már három teljesen más hónapra reflektálnak most: a Bloomberg szerint ezek az eredmények a banki szektor bevételeit tekintve olyan alacsonyak lehetnek, amit az elmúlt egy évtizedben nem is láthattunk.

Nincs munka, csak hitel – a hitelveszteség az egekben

Az előrejelzéseik szerint a hitelveszteségekre képzett tartalékok az elmúlt évek eredményeihez képest óriási növekedést fognak mutatni – ezek többszöröse lehetnek például 2019 utolsó negyedévéhez viszonyítva. Ahogy az USA-ban a munkanélküliség történelmi magasságokba emelkedett, rengetegen nem tudták fizetni a hiteleiket, így a hitelveszteség fedezése jelentős űrt hagyott maga után a banki bevételeben. Új hitelt ráadásul a szokásosnál jóval kevesebben vettek fel a bizonytalan idők közepette. Egy másik jelentős bevételi forrás kiesése a csökkenő fogyasztás miatt könyvelhető el. A kijárási tilalmak és az üzletek korlátozott működése miatt a banki utalások és a hitelkártyák használata után felszámolt költségek is a szokásosnál jóval alacsonyabb eredményeket mutatnak a negyedévben.

2008 óta nem látott mély ponton a banki bevételek a potenciális hitelveszteség miatt
Hitelveszteségekre képzett tartalékok a Bloomberg előrejelzései alapján – Forrás: bloomberg.com

A kereskedésből befolyó összegek azért még javíthatnak a bankok helyzetén, a tőzsdék ugyanis az elmúlt hónapokban már sokkal egészségesebb eredményeket tudtak produkálni.

A bankok azért így sem aggódnak, bár a Bloomberg riportjában is a legnagyobb nevekkel találkozhatunk: a Morgan Stanley, a JP Morgan, a Citigroup vagy a Bank of America mind erősen érintett a témában. A jelenlegi helyzet azonban meglehetősen különbözik a 2008-as válság előtti időszaktól – ezzel pedig a bankok is tisztában vannak.

A Royal Bank of Canada egyik képviselője egy jelentésben így nyilatkozott: „A mi hozzáállásunk óvatosan optimista, ugyanis úgy gondoljuk, hogy a gazdaság az év végével újabb lendületet fog venni.

Ha pedig nem vesz újabb lendületet a gazdaság, a bankoknak még akkor is viszonylag kevés félnivalójuk van. Ahogy ezt már számtalanszor megírtuk, ezek a bankok túl nagyok ahhoz, hogy elbukjanak – így Amerika egyértelmű, hogy mindent megtesz majd, hogy megmentse őket. Pandémia ide vagy oda.

Ez a cikk is érdekelhet: Csúcson az amerikai munkanélküliség, 46 millió segély kérelem érkezett be

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél