Kiteregette Kína szennyesét egy fiatal hongkongi virológus

2020.07.14.
Olvasási idő: 4 perc

Egy nagyra becsült kínai virológus elmenekült Hongkongból, és most azt állítja, hogy a kínai kormány már jóval hamarabb tudott a COVID-19-ről, mint azt állítja. A virológus nő néhány felügyelője, akik elismert szakértők az virológia területén, figyelmen kívül hagyták a virológus nő kutatásait, mellyel szerinte sok életet lehetett volna megmenteni. Elhallgatott emberek, zavaros történetek a koronavírus járvány körül. Az igazságot már sohasem tudhatjuk meg?

A Fox News exkluzív interjút készített nemrég egy elismert kínai virológus nővel, aki szó szerint elmenekült Hongkongból, hiszen ha a kínai hatóságok kezére kerül vagy börtönben végzi vagy pedig „eltűnik”, ahogy már sokan mások is. Dr. Li-Meng Yan, aki virológiai és immunológiai szakképesítéssel rendelkezik, április 28-án hagyta el Hongkongot és utazott az Egyesült Államok, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és néhány érdekes információt adjon a világ tudtára.

A virológus élete veszélyben van

A fiatal hölgy az amerikai csatornának adott interjú óta gyakorlatilag bújkál. A kínai hatóságok ugyanis próbálják a szülővárosában lejáratni, nemrég hackertámadás is sújtotta. A kínai vezetés mindenre hajlandó azért, hogy a tudós befogja a száját. Azzal már tisztában van, hogy valószínűleg sohasem térhet vissza otthonába, és nem láthatja szeretteit, barátait. De szerinte az igazság leleplezése megéri a kockázatot.

„Azért jöttem az Egyesült Államokba, mert át szerettem volna adni egy üzenetet a COVID igazságról”, mondta Yan a Fox-nak adott interjújában.

Yan azt állította, hogy a világ első tudósai között volt, akik elkezdték tanulmányozni a COVID-19-et, miután a felettese, Dr. Leo Poon arra kérte, hogy vizsgálja meg a SARS-szerű esetekeket, amelyek Kína szárazföldi részén jelentek meg még 2019. december végén. A tudós azt nyilatkozta, hogy a kínai kormány megtagadta a tengerentúli szakértők, köztük a hongkongi szakemberek bevonását a kutatásba. Már ez elég gyanús volt, ezért Yan barátaihoz fordult további információkért. A virológus Kína szárazföldi részén lévő kollégái segítségét kérte, akik közül az egyik a Kínai Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központban dolgozott. Ő állítólag december 31-én azt mondta Yan-nak, hogy a vírus könnyen terjedhet emberről emberre. Ez még jóval ezelőtt történt, hogy a Kínai Kommunista Párt és a WHO elismerte volna, hogy ez lehetséges. Yan azonnal értesítette főnökét, aki csak rábólintott, de túlzottan nem foglalkozott a kérdéssel.

Néhány nappal azután, hogy a hölgy megtudta ezt a lényeges információt, amellyel akkor már a Kommunista Párt is tisztában volt, a WHO január 9-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben azt írta: „A kínai hatóságok szerint a kérdéses vírus súlyos betegséget okozhat egyes betegeknél, de nem terjed könnyen az emberek között… Korlátozottan áll rendelkezésre információ a jelentett csoport általános kockázatának meghatározásához. „

Az orvosok félnek, a száját tartja mindenki

Yan szerint a kínai kollégák között egyre többször lett beszédtéma a betegség, de azoknak az orvosoknak és kutatóknak, akik nyíltan beszéltek erről, gyorsan befogták a hatóságok a szájukat. A vuhani kapcsolatok egyszerűen eltűntek, másokat pedig arra figyelmeztettek, hogy még csak kérdezni se merészeljenek a vírusról. Yan úgy fogalmazott: „Nem beszélhetünk róla, de maszkokat kellett viselnünk. Sok-sok beteg nem kapja meg időben a diagnózist és a megfelelő kezelést. A kórházi orvosok félnek, hiszen nem beszélhetnek.”

Azt mondta, hogy január 16-án ismét beszélt a felettesével, aki azt tanácsolta neki, hogy maradjon csendben, és legyen nagyon óvatos. „Ahogy már korábban is figyelmeztettelek, ne lépd át a piros vonalat, mert bajban leszünk, és eltűnünk,” idézte főnökét a tudós. Yan azt állítja, hogy a WHO helyi referencia laboratóriumának társigazgatója, Malik Peiris professzor is tudott a vírusról már korábban, mégsem tett semmit. Peiris nem válaszolt a virológus nő megkeresésére sem. A WHO hivatalos weboldalán Peiris tanácsadóként van feltüntetve, akinek szakterülete a légúti vírusos fertőzések, többek között a SARS.

A WHO mossa kezeit

„Már nem vagyok azon meglepődve, hogy ez megtörténik. Ismerem a korrupciót az ilyen nemzetközi szervezetek között, mint például a kínai kormányhoz és a Kínai Kommunista Párthoz köthető WHO”, mondta Yan. „Tehát ezt elfogadom, de nem akarom, hogy félrevezető információ terjedjen el a világban,” tette hozzá. A Fox természetesen kereste a WHO-t az üggyel kapcsolatban, amely tagadta, hogy Malik Peiris professzor közvetlenül a szervezetnek dolgozna. A WHO azt nyilatkozta a Foxnak: „Malik Peiris a fertőző betegségek professzora, a WHO misszióin és a szakértői csoportokban részt vevő szakértő, ahogyan sokan mások a saját területükön. Ez még nem jelenti azt, hogy a WHO munkatársa lenne, vagy képviselné a WHO-t „.

Eközben egy helyi pekingi lakos az Epoch Times-nak azt mondta, hogy Kínában továbbra is vannak új esetek, csak azok nem kerülnek be a statisztikákba. Egy háztömböt, amelyben 1000 lakos él, teljesen lezártak, csak egyetlen kapu maradhatott nyitva az élelmiszer-szállításhoz. A pekingi önkormányzati egészégügyi bizottság mégsem jelentett egyetlen esetet sem ebből a negyedből. Egy kormányzati listán 43 pekingi helyszínt soroltak fel, ahol szisztematikus fertőtlenítést kell végezni, de ez a környék nincs még a listán sem. Az újságnak nyilatkozó lakos szerint, a hatóságok szándékosan próbálják elrejteni az új fertőzéseket, mert azok rontanák az ország statisztikáját. Ezek után nem meglepő, hogy Kínából naponta csak néhány esetet jelentenek, miközben a világ többi részén futótűzként terjed a járvány.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél