A világ milliomosai azt kérik, a kormányok brutálisan adóztassák meg őket

2020.07.14.
Olvasási idő: 1 perc

A koronavírus-járvány következtében olyan súlyos társadalmi problémák kerültek a felszínre, amelyeket szociális segélyekkel, némi bértámogatással nem lehet orvosolni. Néhány milliomos most azt kéri, hogy az állam jobban adóztassa meg őket. Őszinte segíteni akarás vagy szimpa marketing fogás? Majd kiderül.

A brit Guardian azt írta, hogy a világ leggazdagabb emberei közül 83-an nyílt levélben arra kérték a nemzetek kormányait, hogy drasztikusan emeljék meg az őket sújtó adóterheket. A levélben úgy fogalmaztak, hogy

„A mai napon mi, alulírott milliomosok, arra kérjük kormányainkat, hogy emeljék meg azon emberek adóit, mint amilyenek mi is vagyunk. Azonnal. Jelentősen. Véglegesen.”

A levél születésének nem más az oka, mint a koronavírus-járványt követő gazdasági válság, mely családok millióinak életét tette tönkre, taszítottak nyomorba. A válság hatásai még akár évtizedekig érezhetőek lesznek. A jelenlegi helyzet olyan társadalmi egyenlőtlenségeket tett láthatóvá, amiket adományozással nem lehet kezelni. Ebben a szituációban nem az adakozó magánszemélyeknek és a segélyszervezeteknek kell főszerepet vállalniuk, hanem a kormányoknak, amelyek kutya kötelesek az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátórendszer finanszírozásának árát előteremteni. Ehhez nyilván rengeteg pénzre van szükség, amelyet viszont a világ legvagyonosabb emberei rendelkezésükre tudnának bocsátani. A levélben azt kérték a milliomosok, hogy az államok adóztassák meg őket, hiszen ez az egyetlen megoldás a problémára. A kezdeményezést amúgy Milliomosok az Emberiségért néven keltették életre, mely létrejöttét olyan segélyszervezetek támogattak, mint az Oxfam és a Human Act.

A nyílt levél aláírói között szerepel többek között a Disney örököse Abigail Disney, illetve Új Zéland második leggazdagabb embere, Stephen Tindall. A lista folyamatosan bővül, egyesek a világ leggazdagabb emberét, Jeff Bezos-t látnánk már szívesen. Magyar milliomos még nincs a listán, amint lesz, frissítjük cikkünket.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is

Mielőtt továbblépnél