Ezt is megúszta az Apple – nem kell 13 milliárd eurós büntetést fizetnie

2020.07.15.
Olvasási idő: 1 perc

Az Európai Unió Törvényszéke szerdán hatályon kívül helyezte az Európai Bizottságnak az Apple ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatát. A cégnek így nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság még 2014 nyarán indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az Apple amerikai informatikai óriáscég és az ír adóhatóság közötti, adókedvezményről szóló megállapodás sérti-e a szabad versenyt az Európai Unióban.

Az uniós bizottság 2016 augusztusában azt állapította meg, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott. A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót, valamint kamatait kell visszafizetnie az ír államnak. Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett. Keresetében a brüsszeli testület emlékeztetett arra, hogy az uniós szabályok tiltják, hogy a tagállamok például különféle adókedvezményekkel tisztességtelen előnyökhöz juttassanak bizonyos kiválasztott cégeket.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű törvényszékének ítélete szerint Brüsszelnek nem sikerült „megfelelő jogi szempontok szerint bizonyítania, hogy az Apple gazdasági előnyt szerzett volna az ír adóhatósággal kötött megállapodás révén.

A bírák szerint az Európai Bizottság tévesen állapította meg, hogy a feltételezett kivételes gazdasági előny állami támogatás nyújtásának minősült. Az uniós bizottságnak egyebek mellett bizonyítania kellett volna, hogy a szerzett bevétel az írországi fióktelepek által ténylegesen végzett tevékenységek értékét tükrözi. Noha a megtámadott adóügyi határozatok részben hiányosak és esetenként következetlenek, az uniós bizottság által feltárt hiányosságok önmagukban nem elegendőek az uniós szerződések vonatkozó rendelete értelmében vett tiltott gazdasági előny fennállásának bizonyításához – emelte ki ítéletében az uniós törvényszék.

Forrás: MTI

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél