Nincs ok az örömre: a vártnál nagyobb lesz Magyarországon a válság

2020.07.23.
Olvasási idő: 2 perc

Még nagyobb válság lehet Magyarországon, mint amire korábban számítani lehetett. A koronavírus-járvány miatti korlátozások betettek a gazdaságnak. Varga Mihány pénzügyminiszter szerint akár 5%-os is lehet az éves visszaesés.

Ma reggel a Kossuth Rádió reggeli műsorában Varga Mihány a recesszióról beszélt. Míg korábban 3%-os visszaesést prognosztizált minisztériuma, addig most 5%-os csökkenést. Emellett az eddig vártnál nagyobb lehet a költségvetési hiány is. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy egy heti bontású modellt állítottak össze, amely például a légiforgalmi közlekedés napi járatszámát, az útdíj, az online kasszák és az EKÁER rendszer bevételi adatait összesíti. A különböző adatok begyűjtése olyan széleskörű, hogy még azt jegyzik, hogy a magyar lakosság mire keresett rá az interneten, hiszen ez is indikációt ad a gazdaság aktivitására.

Varga azt nyilatkozta, hogy az első negyedévi 2%-os GDP-növekedést a második negyedévben 10% körüli GDP-zuhanás követhette. Véleménye szerint a válság által súlytott ágazatok, mint a légiközlekedés, a turizmus sokkal lassabban fognak tudni talpraállni, mint ahogyan azt korábban várták.

Nő az államháztartási hiány is

A műsorban Varga a minap közzétett első hathavi gigantikus államháztartási hiány adatok kapcsán azt mondta, hogy míg eredetileg egész évre 488 milliárd forintos, a GDP 1%-át kitevő deficittel kalkuláltak, addig a koronavírus okozta válság miatt, a megugró védelmi kiadások és az elmaradó adóbevételek hatására a félév végére már 1837 milliárd forintos hiány alakult ki, ami a GDP 3,8-4%-a. A miniszter szerint hozzávetőlegesen 8-10%-os hiányra lehet számítani 2020-ban. Ez jelentős eltérés lenne a legutóbbi, idén májusban prognosztizált deficit tekintetében.

A miniszter magyarázattal is szolgált a növekvő hiányra

A Gazdaságvédelmi Alapból 1174 milliárd forintot költöttek el az első félév során a gazdaság újraindítására. A Járvány Elleni Védekezési Alapból 600 milliárd forintot védekezési eszközök (maszkok, lélegeztetőgépek) beszerzésére. Ezek együttesen 1774 milliárd forintba fájtak. Varga Mihály kijelentette, hogy bizonyos támogatási programokat szeretne a kormány a második félévben is fenntartani, mint például a munkahely megtartási projektet vagy a turizmus megsegítésére irányuló kezdeményezéseket.

Varga szerint a gazdaság újraindítása még további erőforrásokat igényel, és ez hatványozott igaz, ha netán idén ősszel lesz a járványnak második hulláma is.

Forrás: MTI

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél