Amikor a politika bedarálja a sajtót: az Európai Bizottság is az Indexről beszél

2020.07.24.
Olvasási idő: 4 perc

Már egy jó ideje ment a huza-vona az Index háza táján, de most úgy tűnik végleges döfést mért a magyar politika az egyik legnépszerűbb hírportálra. 

Nagyjából két éve az Index megjelentetett egy függetlenségi barométert az oldalán, mellyel azt próbálták az olvasóik felé jelezni, hogy a hírportál szerkesztősége két dologhoz foggal-körömmel ragaszkodik: ezek a tartalmi függetlenség és a szerkesztőség érinthetetlensége. Ebből láthatták a médiumot követők, hogy mennyire dolgozik „szabadon” az Index újságírói csapata. A hírportál vállára azonban egyre nagyobb súly nehezedett, hiszen kinőttek a garázsban szerkesztett blogocskákból.

Az egyik legtöbb olvasóval rendelkező hírforrás lett, mely cikkeit naponta politikai hovatartozás nélkül több millióan olvasták Magyarországon innen és túl. Sokan kifejezetten azért kedvelték, mert köntörfalazás nélkül ekézték az éppen aktuális kormányt, ha kellett. Kritikusan írtak akkor, amikor arra nagy szükség volt. Ez szúrhatta egyesek szemét, hiszen a magyar sajtóban az elmúlt években komoly átrendezős történt. Aki nem állt be a sorba, azt a rendszer eltaposta. Ebben a helyzetben van most az Index, mely főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot szerdán elbocsátották. A pozícióját elhagyni kényszerülő Dull csak annyit írt közleményében a hírportál szerkesztőségének:

Nem véletlenül érezte az Index szerkesztősége veszélyben magát, és nem véletlenül döntöttem úgy, hogy átállítom a szabadságunkat jelző barométert. Mindvégig az Index szerkesztőségének érdekeit tartottam szem előtt, ahogy ez főszerkesztőként kötelességem is volt. Az elmúlt hetek eseményei még jobban meggyőztek arról, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan lapra, ahol nem lopakodó külső erők határoznak arról, mi kerüljön az újságba és kik csinálják azt az újságot. Ahol az egyetlen cél az olvasók tájékoztatása. Ahol nincs felső, kiismerhetetlen politikai vagy gazdasági akarat. Ahol szabadon, függetlenül lehet dolgozni.

Aggódik az Európai Bizottság is

A szerkesztőség természetesen kérte az Index Zrt-vel rendelkező alapítvány vezetőjét, Bodolai Lászlót, hogy vegye vissza állásába az elbocsátott főszerkesztőt, ő hajthatatlan volt. Bizalomvesztésre hivatkozva elutasította a kollégák kérését. Az Index függetlenségét bedaráló döntés olyan hangosra sikeredett, hogy az eljutott az Európai Bizottságig is. Az EB alelnöke Věra Jourová aggodalmát fejezte ki, hiszen attól tart, hogy a hírportált fenntartó vállalat már nem független. A nagytiszteletben álló alelnök asszony még július elején azt nyilatkozta, „nem szabad engedni, hogy a gazdasági nyomás politikai nyomásgyakorlást eredményezzen. A demokrácia nem működik szabad és független sajtó nélkül.”

Véleménye szerint a magyar média helyzete kifejezetten aggasztó, főleg az, amit a politika az Index hírportállal művel. Az Európai Bizottság amúgy a KESMA, 400 kormányközeli médiumot tömörítő alapítványt is vizsgálni fogja, hiszen az túl sok országos vagy helyi lapot kebelezett be.

Az Index helyzete azóta még kilátástalanabbá vált. Ma reggel a híroldal szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek beadták a felmondásukat. Velük együtt több mint ötven kolléga döntött úgy, hogy távozik a hírportáltól. Az Index működésének a feltétele az volt, hogy sem a megjelenő cikkek tartalmában, sem a szerkesztőség összetételében ne legyen olyan változás, melyet külső nyomásra kell eszközölni. Döntésüket azzal magyarázták, hogy a főszerkesztő menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, ez pedig nem más, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérlet.

Hogy mi lesz az Index-szel azt egyelőre nem tudni. Egyetlen bűne csupán az volt, hogy egy független, autonóm szervezetben szerettek volna a kollégái dolgozni, amely nem függ egyetlen polikai vagy gazdasági hatalomtól sem. Egy olyan lapot akartak, ahol az újságírók arról és azt írhatnak amit akarnak, nem kell a politikai megtorlástól tartaniuk. Sok olvasó abban bízik, hogy új névvel, új köntösben ismét Magyarország egyik legkedveltebb lapja lesz, ahol nemcsak az előre megírt „mantrákkal” kell tömni a nagyérdemű fejét, hanem olyan témákat is megvitatnak, amelyek esetleg a politikai elitnek nem tetszenek. Azt nem tudni, hogy erre mennyi esélyük lesz. Egy ekkora médium fenntartásához egy stabil lábakon álló, tőkeerős vállalat kell, melynek köze nincs a magyar politikához. Ilyen vállalatból viszont ma már egyre kevesebb van hazánkban.

További érdekes cikkeink:

Hivatalos: jöhet a totális megfigyelés Magyarországon is

A magyar fiatalok 55%-ának van megtakarítása, már ha hiszünk a statisztikáknak

Egyre több a milliárdos vállalkozás Magyarországon

 

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

legdrágább ingatlanpiac

Íme a világ 10 legdrágább ingatlanpiaca 2025-ben 

Monaco ultraluxus penthouse-aitól Hongkong sűrű felhőkarcoló-erdőjén át London történelmi városrészeiig: 2025-ben is ugyanaz a képlet hajtja felfelé az árakat – korlátozott kínálat, globális kereslet és a világ vagyonosainak befektetői étvágya. Körképünk a
koponya

Egy új emberfaj nyomaira bukkantak Görögországban

A görögországi Petralona-barlang mélyén több mint fél évszázada talált emberi koponya máig nem hagyja nyugodni a tudósokat. A friss kormeghatározás szerint a lelet akár 300 000 éves is lehet, és olyan korszakból
antarktisz

Valami ijesztő szivárog a jég alól az Antarktiszon

Az Antarktisz évek óta a globális felmelegedés egyik legkomolyabb figyelmeztető táblája. Az olvadó gleccserek, a stabilitását vesztő jégtakaró és a tengerszint-emelkedés rémképei régóta ismerősek. Most azonban a kutatók egy új fenyegetést is
retró bakelit kazetta

Kazetta és bakelit – a Z generáció rákattant a retróra

A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc