Trump hadjáratot indít a kínai mobilos alkalmazások ellen

2020.08.03.
Olvasási idő: 1 perc

Donald Trump még múlt pénteken bejelentette az Air Force One fedélzetén vele utazó újságíróknak, hogy betiltja a főként tinédzserek körében igen népszerű videomegosztó alkalmazást, a TikTok-ot. Tegnap este Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox News-zal azt közölte, hogy az amerikai elnök drasztikus lépéseket fog tenni az elkövetkezendő napokban a kínai szoftvervállalatokkal szemben. 
Az amerikai diplomácia vezetője többek között utalt Trump pénteken tett megjegyzésére, majd leszögezte:

„Az elnök megmondta, hogy elég volt és rendbe teszi a dolgokat, tehát a követekző napokban lépéseket fog tenni a Kínai Kommunista Párthoz kötődő és az amerikai nemzetbiztonságra veszélyt jelentő szoftvercégek ellen.”

Már a Microsoft sem érdeklődik az alkalmazás iránt

A külügyminiszter nem részletezte a várható lépések jellegét, és nem tért ki azokra a sajtóhírekre sem, amelyek szerint a TikTok-ot a Bytedance nevű kínai anyacégről leválasztva esetleg a Microsoft felvásárolná. A Microsoft ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy az amerikai kormány nyomására inkább eláll az applikáció megvásárlásától. Az elmúlt hónapokban amerikai kormányzati tisztségviselők, köztük Mike Pompeo is, többször kijelentették, hogy a TikTok nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára, mivel a videómegosztón keresztül amerikaiak adatai kerülnek a Kínai Kommunista Párthoz.

„Az amerikaiakra vonatkozó adatok biztonságáról van szó, de az Egyesült Államokban jó ideje azt mondogatják, édes istenem, miért ne engedjük meg, ha jól elvagyunk vele, a vállalat pedig pénzt is csinál belőle,” mondta Pompeo a Fox csatornának adott interjújában. Majd arra figyelmeztetett: „az amerikai embereknek meg kell érteniük, hogy az összes olyan adat, amely ezekhez a mobilos alkalmazásokhoz kerül, amelyeken a gyerekek annyira szórakoznak és olyan kényelmesnek tűnnek, valójában közvetlenül a kínai szerverekre, a kínai hadsereghez, a Kínai Kommunista Párthoz és a kínai ügynökségekhez kerülnek, amelyek ellopják szellemi tulajdonunkat. Ezek az alkalmazások felhasználhatók személyes és pénzügyi információink ellopására, illetve zsarolásra is. Üzleti szellemi tulajdont és bizalmas információkat láthatnak.”

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter néhány nappal ezelőtt a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy a külföldi beruházásokat vizsgáló parlamenti bizottság vizsgálja a TikTok-ot.

 

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél