Nincs több frissítés a Huawei mobiltelefonokra

2020.08.17.
Olvasási idő: 1 perc

Nem kaphatnak több Android-frissítést a már felhasználóknál lévő Huawei okostelefonok. Lejárt a frissítések kibocsátására vonatkozó licensz.

Mostantól nemcsak az új Huawei, hanem már a használatban lévő mobilkészülékek sem kaphatnak Androdi-frissítést. Miután 2019 májusában az Egyesült Államok kormánya feketelistára tette a Huawei-t, az amerikai vállalatok nem kereskedhettek tovább a kínai gyártóval. Ebből adódóan a Google nem engedélyezhette tovább a Huawei-nek az Androidot, így a kínai telekommunikációs vállalat kénytelen volt olyan mobilokat piacra dobni, melyeken már nem voltak rajta a felhasználók által jól ismert Google alkalmazások úgy, mint a Chrome, a Gmail vagy éppen a YouTube.

Az amerikai szankciók először csak az új mobiltelefonokra vonatkoztak, a már felhasználóknak lévő készülékek kaphattak Google applikációkat és Android-frissítéseket is. Most sajnos lejárt a frissítésekre vonatkozó licensz, így a Huawei mobilok nem kaphatnak többé semmilyen operációsrendszer-illetve biztonsági frissítést.

A The Washington Post a Google-től próbált információkhoz jutni a licensszel kapcsolatban. A big tech vállalat megerősítette, hogy az engedélyek lejártak még múlt csütörtökön, de nem kívánta bővebben kommentálni a hírt.

A mindennapi életben a felhasználók túl sok változást nem fognak tapasztalni, a biztonsági résekre érkező frissítések hiányában viszont sokkal védtelenebbé válhatnak ezek a készülékek a kibertámadásokkal szemben.

A Huawei-t sújtó szankciók egyébként betettek a Huawei európai eladásainak. A korábban rendkívül népszerű kínai mobilokat már nem keresték annyian, mint korábban. Kínán kívül a cég eladásai átlagosan 27%-ot zuhantak. Egyetlen vigasz a vállalat számára az lehet, hogy Kínában első számú mobilkészülék-gyártó lett, megelőzve idén a Samsungot.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra