Hollywood-i álom vagy inkább rémálom? Ez lett az álmok városából

2020.08.22.
Olvasási idő: 3 perc

Menekülnek az emberek az álmok városából. A koronavírus okozta válsághelyzet, a George Floyd halála utáni megmozdulások, a temérdek hajléktalan és a politikai bizonytalanság miatt szabadulnának otthonuktól a helyiek.

A Daily Mail értesülései szerint az emberek képesek áron alul eladni a házaikat, csak elhagyhassák a várost. Az újság Los Angeles társasadalmi és gazdasági pusztulására hívta fel a figyelmet. Ed Lozzi az újság publicistája úgy fogalmazott, hogy „a város már a koronavírus előtt megváltozott, a koronavírus viszont térdre kényszerítette azt. A hajléktalanok problémája évekkel ezelőtt kezdődött, amit a gyenge politikusok rossz döntései csak tovább súlyosbítottak.”

Az újságíró információi szerint Hollywood vezetése nem tett semmit az utcán alvó emberek megsegítésére, annak ellenére, hogy a város az amerikai álom megtestesítője volt évtizedeken át. Mivel a városban az utcán élni nem illegális, így egyre több hajléktalan jelent meg. Nincsenek megfelelő hajléktalanszállók, nincs számukra egészségügyi ellátás, a COVID-19 megjelenése pedig csak rontott a már amúgy sem rózsás helyzeten.

Lozzi kijelentette, hogy „ma a korábban gyönyörű parkokban vizelet és ürülék szaga árad, a hajléktalanok táborokat hoztak létre, drogos tűk hevernek mindenhol a földön.”

Sátrak tcatjai egy belvárosi utcában

A kialakult helyzet miatt rengetegen csomagoltak össze és otthonaikat áron alul értékesítve elmenekültek a városból. A pandémia és a társadalmi problémák kombinációja élhetetlenné tette Los Angeles-t azon belül is Hollywood-ot a családok számára.

Danny O’Brien, a Watford Moving & Storage költöztetőcég tulajdonosa elmondta, hogy tömeges elvándorlás tapasztalt az elmúlt hónapokban: „Sok köze van ennek a politikához. Már megdőlt augusztusban a rekord, pedig még nincs vége a hónapnak. A múlt héten a zeneipar egyik kiemelkedő alakját költöztettem el Nashville-be a Sunset Boulevard-on lévő 6,5 millió dolláros villájából. A liberális politika elpusztította ezt a várost. A hajléktalan táborok legálisak, a rendőrség nem tehet semmit. Többnyire a fehér, jó anyagi körülmények között élő emberek távoznak, mert nem érzik magukat biztonságban.”

A legfrissebb jelentések szerint legalább 66 000 ember alszik Los Angeles utcáin, ami 12,5%-kal magasabb az előző évhez képest. Egyre nagyobb a vagyon egyenlőtlenség a városban, amit csak fokozott a koronavírus-válság és a brutális munkanélküliség. Persze a hírességek sem maradnak egy olyan városban, ahol az utcákon sátrakba botlani minden sarkon. A közelmúltban a Tesla feje Elon Musk és Joe Rogan csomagoltak össze és költöztek el. A Daily Mail-nek egy forrás azt nyilatkozta, hogy Nicole Kidman is szedte a sátorfáját és inkább Nashville-be ment.

New York-ban sem jobb a helyzet. A koronavírus-járvány és a városi zavargások miatt rengetegen hagyták el a nagy almát is, amely híres utcája, a Fifth Avenue disztopikus látványt nyújt az arra járóknak. A korábban nyüzsgő városban a luxusbutikok nagy része zárva van, több millió turista hiányzik a városból, a korábban külföldiekkel teli szállodákban sok helyen hajléktalanok húzták meg magukat.

https://twitter.com/tadgermania/status/1291717913980747776?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1291717913980747776%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.zerohedge.com%2Fpolitical%2Fghost-town-shocking-dystopian-video-nyc-shows-abandoned-and-boarded-5th-avenue

Sokan már nemcsak a várost hagyják el, hanem az Egyesült Államokat is. Egyesek teljesen besokalltak az USA-ban uralkodó állapotok miatt és még az amerikai állampolgárságuktól is szabadulnának. Az elmúlt hónapokban több mint 1200%-kal nőtt azok száma, akik állampolgárságuk leadását kérték a hatóságoktól. Okoknak többek között az elszabadult koronavírus-járványt és a feszült politikai klímát jelölték meg.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél