Privát polgárőrség: Amerika 19. századi megoldása a rendfenntartásra

2020.09.06.
Olvasási idő: 3 perc

Amerika rendvédelmi problémája korántsem új; még akkor sem, ha a rendőri túlkapások, illetve brutalitás csak most kezdett el igazán előtérbe kerülni a helyi és globális köztudatban. A jelen helyzethez vezető út pedig nem csak hosszú volt, útközben szinte teljesen eltűnt az Egyesült Államokban egy máig meglehetősen vitatott eleme a közbiztonság fenntartásának: a milícia, azaz a fegyveres szolgálatot teljesítő polgárok karhatalmi szervezete. Ryan McMaken politológus most érdekes kérdést vet fel: lehet, hogy ezek a privát szervezetek nem is voltak olyan rosszak, mint a mai felállás?

Milyen is volt az eredeti polgárőrség Amerikában?

Amerikában a milícia vagy polgárőrség szavak egyértelműen negatív felhanggal hangzanak el ma. Nem is csoda, hiszen a déli államokban nagyon gyakran vettek részt ezek a fegyveres rendfenntartók a rabszolgafelkelések elnyomásában – mára így a szélsőjobboldali eszmékkel asszociálják őket a legtöbben. Azonban a milíciák szerepe ennél jóval összetettebb volt, az északi államokban pedig szinte teljesen más funkciót láttak el az amerikai társadalomban – hívja fel erre a figyelmet Ryan McMaken politológus cikkjében. A polgárőrség szerepe itt a privát tulajdonban lévő vállalkozások védelmét és a közösség segítését jelentette: az esetleges felkelések elnyomása mellett olyan mindennapi dolgokban segítettek a polgárőrök, mint a fesztiválok, ünnepek, temetések vagy bálok lebonyolítása és segítése.

A 19. században a polgárőrségek szinte teljesen máshogy néztek ki, mint ahogy azt ma sokan elképzelik őket. Ezek a magánszervezetek teljesen függetlenek voltak, finanszírozásukat pedig maguknak biztosították: a fegyverek, az egyenruha, minden a tagok saját zsebéből (vagy egy-egy gazdag támogató zsebéből) jött ki. Mivel a század elején még drága volt a fegyvertartás, így akkor a milíciák kifejezetten az elit, a felső- és középosztály „mulatsága” volt; ahogy azonban a század közepére egyre olcsóbban lehetett ehhez hozzájutni, már az alsóbb osztályok tagja is tudtak csatlakozni. Ez a névadásban is visszaköszön például: még korábban olyan nevekkel találkozhattunk, mint a Detroit Light Guard, addig később inkább sportcsapatok nevére hasonlító Snake Hunters (Kígyó vadászok) vagy Avengers (Bosszúállók) néven futottak ezek.

Egy korszak vége

A milíciák ráadásul fontos szerepet játszottak a társadalmi előrehaladás szempontjából is, főként a bevándorlók számára, akik a 19. század végére szinte teljesen dominálták a polgárőrségek tagságait. Ennek végül 1903-ban szakadt vége, amikor a Militia Act (Milícia Törvény) elfogadásával szinte teljesen felszámolták ezeket a privát rendfenntartó szerveket; helyüket pedig a közpénzből fenntartott, központosított rendőrség vette át. S bár ma a funkciók egy része tényleg el is van látva a rendőrök által, a két szerveződés jelentős különbségeket mutat: a rendőrség olyan privilégiumokat és immunitásokat élvez, amely a polgárőrség tagjainak sosem volt elérhető.

Privát polgárőrség: Amerika 19. századi megoldása a rendfenntartásra

A régi rendszer nem elképzelhető – ez nem jelenti azt, hogy az új működne

És igen, egy privát kézben lévő, központilag szinte egyáltalán nem korlátolt fegyveres szerv ötlete ma a legtöbb ember fejében egyértelmű piros felkiáltójellel jelenik: a visszaélésekkel tárháza szinte végtelen. Azonban a polgárőrség hibái nem jelentik azt, hogy a mostani rendszer, csak azért mert központosított, sokkal jobb lenne. Egyrészt a rendőrség fenntartása fényévekkel drágább. Másrészről a korábbi tüntetések során tisztán látszott az is, hogy a rendőrök prioritása sohasem az lesz, hogy a privát kézben lévő üzleteket és vállalkozásokat védelmezzék: a középületek pl. mindig elsőbbséget élveznek náluk.

Harmadrészt az elmúlt évek megmozdulásai, és a végtelennek tűnő rendőri problémák egyértelműen utalnak arra, hogy a jelenlegi rendfenntartói rendszer jóval messzebb van a tökéletestől, mint ahogy azt sokan gondolták. Ha pedig ennyire nem működik a rendszer, akkor érdemes lehet alternatívákon gondolkozni ahhoz, hogy a megreformált rendőri szervek tényleg effektívek és túlkapásoktól mentesek legyenek – akár a történelmi példákat is alapul véve.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian