Nem hagyja annyiban Kína a TikTok és a WeChat amerikai betiltását

2020.09.19.
Olvasási idő: 1 perc

Kína nem hagyja annyiban a két népszerű alkalmazás, a TikTok és a WeChat blokkolását az Egyesült Államokban. Szombaton a kínai kereskedelmi minisztérium olyan szabályokat ismeretett, amelyek a külföldi vállalatok tevékenységének korlátozására irányulnak, miközben tiltakozását fejezte ki az egyes kínai mobilapplikációt betiltását célzó amerikai döntés ellen.

A CGTN kínai hírportál közlése szerint a minisztérium a már korábban többször kilátásba helyezett „nem megbízható entitások listájára” vonatkozó szabályokat hozta nyilvánosságra. A listán olyan külföldi vállalatok, szervezetek és magánszemélyek szerepelnek, akik veszélyeztetik Kína nemzeti szuverenitását, biztonságát és fejlődési érdekeit, vagy megsértik az elfogadott kereskedelmi alapelveket.

A minisztérium szombati közleménye szerint a listán szereplő entitásokat eltilthatják a Kínával folytatott import- és exporttevékenységtől. Nem fektethetnek be a Kínában és nem léphetik át még az országhatárt sem. 

A bejelentés egybeesik azzal, hogy vasárnap az Egyesült Államokban érvénybe lép az a határozat, amelynek alapján tilos lesz a WeChat és a TikTok kínai mobilapplikációk letöltése. A Google Play és az Apple Store törli az alkalmazásokat, amelyekre ezáltal nem érkeznek többé frissítések sem. A kínai kereskedelmi minisztérium tiltakozását fejezte ki a döntés ellen, és arra figyelmeztette Washingtont, hogy ha nem hagy fel az egyoldalú lépésekkel, akkor Peking kénytelen lesz komoly korlátozó intézkedéseket hozni a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében.

„Az Egyesült Államok a hatalmát többször az említett vállalatok vadászatára és elnyomására használta fel alaptalan okokból. Ez súlyosan megzavarja a normális üzleti tevékenységet”– áll az online közleményben.

Wang Wenbin, a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön arra kérte az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben a piacgazdaság és a tisztességes verseny elveit.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél