Itt az új brit törvény, mely kötelezi az embereket a COVID app letöltésére

2020.09.24.
Olvasási idő: 3 perc

Folytatódik a szabadságjogok korlátozása. Meglepő döntés született az Egyesült Királyságban. A szigetország kormánya új törvényt hozott, amely egyes vállalkozásokat arra kényszerít, hogy tagadják meg a belépését azon ügyfeleknek, vevőknek, akik nem használják a kormány COVID alkalmazását, vagy nem adják meg személyes adataikat. Amelyik cég nem követeli meg a vevő azonosítását személyes dokumentumokkal vagy pedig az applikáció felmutatásával, akár 4000 font (nagyjából 1,6 millió forint) bírságra is számíthat.

Az új törvény értelmében az Egyesült Királyság állampolgárai a bárokat, kávézókat, kocsmákat, éttermeket, sőt a munkahelyi kávézókat is csak úgy látogathatják, ha több személyes adatukat megadják. Ezek a személyes adatok a következők: név, telefonszám vagy e-mail cím, postacím, valamint az adott helyre való belépés dátuma és időpontja. Ha csoportosan kívánnak belépni, akkor meg kell adniuk azt is, hogy hány ember van a csoportban és mindannyiuk személyes adatait le kell adniuk.

A vállalkozásoknak ezenkívül nyilvántartást kell vezetniük azon dolgozóik nevéről, akik a szolgátatás nyújtásakor kapcsolatba kerültek az ügyfelekkel. Mától elindult az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának (NHS) koronavírus nyomkövető alkalmazása is. A vállalkozásoknak fel kell mutatniuk a kormány által kiadott egyedi QR-kódot, az embereknek pedig az NHS alkalmazás által adott QR-kódot. Azt a cég beszkenneli és csak utána engedheti be a klienst a vendéglátóhelyre. Akik megtagadják az app letöltését vagy nem hajlandóak bemutatni a QR-kódot, azoktól személyes adatokat kérnek. Amennyiben az illető egyiket se szeretné megadni, megtagadják az egységbe való belépést.

Nemcsak a vendéglátóhelyeknek kell azonban QR-kódokkal vacakolniuk. A szállodákba, kaszinókba, uszodákba és szabadidős központokba is hasonlóképpen lehet bejutni. A törvényt olyan szolgáltatásokra is kiterjesztették már az alkalmazás indításával, mint a fodrász, kozmetikus, varrónő, masszőr, tetováló szalon vagy közösségi házak.

Az utóbbi vállalkozásokat azonban ‘csak’ 1000 fontra, nagyjából 400 ezer forintra büntetik. A bírság csak akkor lesz 4000 font, ha többször is megszegik a törvény által megkövetelt szabályokat.

Matt Hancock, az Egyesült Királyság egészségügyi és szociális titkára szerint „létfontosságú, hogy ezek a kormányzati kapcsolattartó intézkedések minél több emberhez eljussanak a vírus további terjedésének megakadályozása érdekében.

COVID applikáció, COVID útlevél. Mi jöhet még?

A törvény bevezetésével egyidőben Boris Johnson brit miniszterelnök múlt héten bejelentette a koronavírus útlevelet. A COVID útlevélrendszernek az a lényege, hogy azok az emberek, akik negatív koronavírus teszttel rendelkeznek egy úgynevezett útlevelet kapnak, mely felmutatásával találkozhatnak olyanokkal, akik szintén negatívak. Az új applikáció és a COVID útlevél azonban komoly vitákhoz vezetett. Az NHS alkalmazás előző verzióját még júniusban kukázták, miután kiderült sérti az Általános Adatvédelmi Rendeletet, a GDPR-t. Az alkalmazás ugyanis 20 évig tárolta volna a felhasználók személyes adatait.

Rá egy hónapra az Egyesült Királyság kormánya elismerte, hogy az app illegálisan működött. Nem az alkalmazás az egyetlen, amit a kormány nyomkövetésre kíván használni. Jelenleg arról tárgyalnak, hogy a webes felhasználói adatokból egy digitális azonosító rendszert hoznának létre.

További cikkek a témában:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél