A Tesla pert indított a kínai importokra kivetett vám miatt

2020.09.24.
Olvasási idő: 1 perc

A Tesla Inc. pert indított, hogy megakadályozza a Trump-adminisztrációt abban, hogy beszedje az elektromos autógyártó Kínából importált alkatrészeire kivetett vámot.

Kamatostul visszakérik, amit eddig befizettek

A Tesla hétfőn nyújtotta be a keresetet az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságán New York-ban, amiben a Kínából importált alkatrészekre kivetett vámok jogellenesnek nyilvánítását kérte, továbbá kérelmezte a már befizetett összegek kamatokkal növelt visszatérítését.

Az autógyártó Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi képviselő korábbi döntése ellen fellebbezik, akit alperesként neveztek meg az ügyben.

Lighthizer hivatala tavaly elutasította a Tesla kérelmét, miszerint mentesülni szerettek volna a kínai gyártmányú számítógépekre és kijelzőkre kivetett 25%-os vám alól, amelyet a Model 3 elektromos autóikba építenek be. A Tesla arra panaszkodott, hogy a vámtarifák által megnövekedett költségek komoly gazdasági károkat okoznak nekik. 2018-ban a vállalat becslése szerint a Kínából származó alkatrészekre vonatkozó megemelt importvám 50 millió dollárral csökkentette a bruttó nyereséget az év utolsó negyedévében.

A Trump-adminisztráció döntése, hogy kitejesztik az importvámokat a Kínából való behozatalra több száz kereset benyújtását eredményezte a Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságon.

Lighthizer hivatala egyelőre nem válaszolt a Bloomberg perrel kapcsolatos megkeresésére.

Elon Musk nem titkolja, hogy Kínával szimpatizál

Elon Musk nem először fejezte ki, hogy sokkal inkább szimpatizál Kínával, mint a cégeinek is székhelyet nyújtó Egyesült Államokkal. Idén júliusban a Daily Drive podcastban nyilatkozott arról, hogy Amerikában az emberek úgy érzik, mindenhez joguk van, míg Kínában sok az okos és szorgalmas ember.

Véleményem szerint Kína király. Kínában nagyon jók az energiák. Az emberek ott… sok okos és szorgalmas ember van. És igazából nem érzik azt, hogy mindenhez joguk van és nem önelégültek, miközben az Egyesült Államokban egyre nagyobb nagyképűséget és önelégültséget látok, különösen olyan helyeken, mint a Bay Area, Los Angeles és New York.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél