Az internet és ami mögötte van 2020-ban

2020.10.05.
Olvasási idő: 1 perc

2020-ban egyetlen másodpercben felfoghatatlan mennyiségű adat áramlik a világhálón. Az internet és a digitalizáció mindennapi életünk szerves részévé vált. Napjainkban nagyjából 4,5 milliárd internetfelhasználó böngészik a világhálón, néz filmet, hallgat zenét, videokonferencián cseveg a kollégákkal vagy éppen üzenetet küld a barátainak. Korábban is óriási adattömeg vándorolt a neten, de idén a COVID-19 járvány miatt még azok is a számítógépek elé kényszerültek, akik korábban nagyívben elkerülték. 2020-ban az internet segítségével dolgozunk, tanulunk, szocializálódunk. A Visual Capitalist két kiváló ábrát készített azért, hogy megtudjuk mi is zajlik valójában a világhálón egyetlen percben.

Néhány márka még pár évvel ezelőtt nem is létezett, ma pedig már hatalmas szeletet hasít ki az internet képzeletbeli tortájából. Az olyan technológiai cégek, mint a Facebook, az Amazon és a Google a legnagyobb vállalatokká váltak. Ezzel felzárkóztak a Apple és a Microsoft behemótjaihoz. De nézzünk néhány konkrét adatot az ábráról. A LinkedIn szakmai közösségi média felületén percenként 64 444 állásra jelentkeznek a felhasználók, 147 000 fotót osztanak meg a Facebookon, 1 millió dollárt költenek el online, 6659 csomag indul el az Amazontól és több mint 41 millió üzenetet küldenek el.

De mely vállalatokkal számolt a felmérés?

Idén a legismertebb vállalatok csúcsokat döntögettek, de lehet még ezt a jövőben fokozni? Ezt egyelőre még nehéz megmondani, de az 5G hálózat kiépítése és az internethozzáférés biztosítása a szegényebb társadalmi réteg számára új távlatokat nyithatnak.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél