Napi-agyrém: Kaliforniában két harapás között lehet csak levenni a maszkot

2020.10.08.
Olvasási idő: 1 perc

A koronavírus-járvány terjedése miatt minden ország próbál újabbnál újabb szigorításokat kitalálni a vírus megfékezésére. Egyes szabályok valóban hasznosak, mások viszont nevetségesek, ezért sokan már belefáradtak (jogosan) a folyamatosan ránk dúzuló szigorító intézkedések betartásába. Az emberi fantázia azonban határtalan és erre Kalifornia kormányzója az élő példa. Az amerikai állam kormányzója ugyanis új szintre emelte a vendéglátóegységekben a maszkviselést. Azt kéri, hogy a maszkot ne csak az étterembe belépéskor és kilépéskor használják a helyiek, hanem evés közben is. Minden harapáskor húzzák le a maszkot, majd rágás közben húzzák azt vissza az orrot és a szájat is eltakarva.

Gavin Newsom kormányzó szerint azért szükséges a maszkot hordani evés közben is, mert csak így óvhatják meg egymást az emberek. A helyi vendéglátó helyek egyébként már hónapok óta legfeljebb 25%-os kapacitással működnek, a kültéri egységekben is be kell tartani az állam által előírt távolságot. A vállalkozások folyamatosan fertőtlenítenek mindent, a személyzet egész nap maszkot hord, a vendégeknek pedig ki-és belépéskor kell azt viselniük. Állítólag nemcsak Kalifornia állam az, mely ilyen abszurd ötlettel állt elő. New Yorkban néhány hete léptették életbe ugyanezt a szabályt, az már más kérdés, hogy a legtöbb ember figyelmen kívül hagyta. Nem tudni, hogy milyen érzés lehet maszkban enni, de ezek után valószínűleg sokan inkább házhozszállítást kérnek majd.

A kormányzói hivatal az új szabályt megosztotta a Twitteren, melyet ábrákkal is illusztrált.

Várjuk a következő őrült ötleteket, addig is zabzsákot valaki?

További érdekes cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél