Már karácsonyra megérkezhet a COVID elleni vakcina

2020.10.26.
Olvasási idő: 3 perc

Az egészségügyi dolgozók, az idősek és a krónikus betegségekkel küzdők akár már idén megkaphatják az oxfordi COVID-19 elleni védőoltást, állította az AstraZeneca teszteket vezető professzor a DailyMail-nek.

Adrian Hill szerint az egészségügyi hatóságok már akkor jóváhagyhatják a vakcina használatát, mikor még az utolsó vizsgálatok javában zajlanak. Az oltást először a veszélyeztetett kategóriába sorolható személyek kaphatják meg (orvosok, ápolók, katonák, idősek, betegek), majd 2021 elejétől a lakosság többi része.
Hill professzor, az Oxfordi Egyetem Jenner Intézetének alapítója és igazgatója elismerte, hogy nem állt túl sok idő számukra a vakcina kifejlesztésére és karácsonyig már nincs két hónap sem, de úgy gondolja, hogy még az ünnepek előtt elkezdhetik a lakosság beoltását.

Már 10 üzemben indult meg a gyártás

Az AstraZeneca brit gyógyszergyár konzorciuma már 10 gyárban megkezdte a vakcina gyártását, hogy időben akár több milliárdos készlet is készen álljon a kiosztásra. A professzor azt nyilatkozta, hogy szerinte késő tavaszra a pandémia le is cseng, hiszen az oltásnak köszönhetően sokan szereznek majd immunitást, így a vírus eltűnik. A cég által végzett két fázisú klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a vakcina használata biztonságos, és megfelelő immunválaszt vált ki.

A harmadik fázisú tesztek már megkezdődtek. A Jenner Intézet kísérleteket folytat Nagy-Britanniában kilenc helyszínen 10 000 önkéntes bevonásával, emellett Brazíliában és Dél-Afrikában, partnerein keresztül pedig Indiában és az Egyesült Államokban is. A kísérleti folyamat következő kritikus szakasza az lesz, mikor a vizsgálati eredményeket összesítik, ahol megnézik a valós oltást kapott, illetve a placebo csoport adatait.

A kutatók azt tervezik, hogy az ideiglenes eredmények alapján úgynevezett sürgősségi jóváhagyást kérnek az országok hatóságaitól, hogy a veszélyeztetett csoportba tartozó embereket még a végső engedély kiadása előtt beolthassák. „Még több adatot várnak a biztonsággal és a hatékonysággal kapcsolatosan, mielőtt engedélyt adnának mindenki beoltására. Prioritást élvezhetnek majd a kockázatos csoportba tartozó személyek, a fiatalokkal és egészségesekkel szemben. Azt hiszem, hogy a legtöbb ország ezt fogja tenni. Tehát, amit ebben az évben kérünk, az egy sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedély.”

Lehetnek országok, melyeket nem győznek majd meg az intézet által végzett kísérletek

A professzor beismerte, hogy mindössze 20 Covidos eseten alapuló adat áll a rendelkezésükre az oltás hatékonyságának bizonyítására vonatkozóan, ami nem biztos, hogy elégséges ahhoz, hogy az Egyesült Királyságon kívül más országban is engedélyezzék a vakcina használatát. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala például ragaszkodik a 150 fertőzött résztvevőhöz, mielőtt elfogadja a vizsgálati eredményeket. Ezenkívül az amerikai kísérleteket még újra kell indítani, mivel egy hónapja felfüggesztették azt, miután egy betegnek a vakcinával nem összefüggő okokból neurológiai problémái alakultak ki. Ennek eredményeként Nagy-Britanniában is leálltak a kísérletek, amiket most újraindítanak.

A professzor azt mondta, hogy a gyógyszerek és vakcinák kísérleti fázisa azért tart sokszor évekig, mert a kutatók gyakran hosszú hónapokat töltenek jelentések írásával és a kísérleti programokhoz szükséges anyagi források keresésével. Ebben az esetben viszont a pénz nem is jött szóba.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian